Nehéz vallomások

  Addig köröztünk, amíg egészen sötét nem lett. Ekkor Tim odajött hozzám és leült mellém.

-     Most? - kérdezte. - nekem még nincs kedvem haza menni. Beszélhetnénk.

-     Miről? - kérdeztem kissé félve attól, amit a gondolatai sugalltak felém.

-     Rólad és a titkodról, amit a parkolóban láttam. És ne mondd, hogy nem volt semmi! - húzta el a száját a fiú. - tudom, hogy valami nincs rendben veled.

-     Rendben! - bólintottam. Legalább kicsit gyakorlok mielőtt Tyra elé kell állnom ezzel a vallomással. - de van egy kérdésem előtte, ha arra őszintén válaszolsz, akkor én is az leszek veled!

-     Felőlem! - húzta meg a vállát nem is sejtve, mit akarok tőle kérdezni.

-     Miért akartál meghalni? - kérdeztem meg nyíltan.

-     Te tudsz róla? - nyitotta kerekre a szemeit.

-     Ha válaszolsz én is!

-     Kitől tudod? - villant a szeme mérgesen. - persze az apámtól!

-     Igen, de nem, úgy ahogyan azt te gondolod!

-     Jó! Az... az anyám nagyon beteg volt és... és egy napon meg... meghalt. - sóhajtott a fiú, miközben könnyek jelentek meg a szemébe. - de nem csak ez volt a baj. - törölte le a fiú elő jövő érzelmeinek látható jelei. - hanem Brendon.

-     Mit tett veled? - kérdeztem miután a fiú egy ideje hallgatott.

-     Folyton csúfolt miatta, vagy megvert, vagy ha a kedve úgy tartotta bezárt a szekrényembe. - a fiú a szemembe nézett. - utáltam élni egészen addig, amíg te nem jöttél. Emlékszem már az első nap keresztbe tettél neki, amikor elfoglaltad a parkolóhelyét és miután fenyegetett sem álltál arrébb.

-     Ja az a papírcetli a szélvédőn fenyegetés volt? - döbbentem meg. Sosem szoktam az ilyennel foglalkozni. Ezt is olvasatlanul dobtam a szemetesbe.

-     Igen. Meg amikor a mosdóba emlékszel?

-     Nem. - ráztam a fejem.

-     Brendon bele akarta nyomni a fejem a wc-be, de amikor meglátott téged elengedett.

-     Szóval te azt hitted, hogy én... sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked.

-     Nekem ez nem csalódás, hiszen azóta is a barátom vagy! - sóhajtott. - és ez nekem sokat számít.

-     Köszönöm a bizalmadat!

-     Most te jössz! - figyelmeztetett.

-     Rendben! -sóhajtottam. - sajna az én gondom ennél sokkal bonyolultabb és félelmetesebb. Nem is tudom, hogyan mondhatnám ez el neked. Nem szeretném, ha emiatt úgy éreznéd, hogy... vagyis, ha nem akarod nem muszáj utána a barátomnak maradnod. Csak azt kérem, ne mondd el senkinek.

-     Milyen nagy titok az, ami ilyen rejtélyes? - tárta szét a karjait.

-     Tim én... én vámpír vagyok!

-     Hogy mi? - nevetett a fiú. - ez vicc?

-     Sajnos nem. - ráztam a fejem.

-     Te most komolyan beszélsz? - vonta fel a szemöldökét a homloka közepére. - úgy érted, hogy egy olyan, aki embereket öl, vagyis vért eszik, és koporsóban alszik? - hebegte a fiú. - ja, ez nem igaz! Nappal járkálsz enni is, láttalak, van tükörképed és koporsót, sem láttam a házadba. - nevetett a fejét rázva. - azért köszi ezt a viccet! Te nyertél!

-     Tim én tényleg vámpír vagyok! - dörzsöltem meg az arcomat fáradtan. Tudtam Tyra ennél sokkal nehezebben fog reagálni erre a tényre. - azok a butaságok, amiket felsoroltál nem igazak. Nincs koporsó meg egyéb ilyen baromság! Az viszont igaz, hogy egy gyilkos vagyok. A létemhez vérre van szükségem, de én általában nem ölök meg senkit sem miatta, hisz az erdő éppen elég prédát ad nekem.

-     Mint a csajos vámpír filmekben? - kérdezett vissza még mindig nevetve.

-     Nem tudom, de biztos. Én nem szoktam filmeket nézni. - vontam meg a vállamat.

-     Ja olyat én sem. - rázta a fejét. - nehéz ezt elhinni, ugye tudod?

-     Sejtem.

-     Tyra tudja? - tette fel életem nagy kérdését.

-     Nem. - ráztam a fejem. - nem tudom, hogyan mondhatnám el neki.

-     Szerintem, meg fogja érteni. - próbálkozott vigasztalni.

-     Remélem.

-     Szóval... izé neked is vannak olyan különleges képességeid? - kérdezte tétován.

-     Mire gondolsz?

-     Olyan gyorsasság, meg jövőbe látás meg ilyenek.

-     Ha látnám a jövőt, akkor fele ennyi gondom sem lenne, és valószínűleg nem ücsörögnék itt veled felfedve életem legszörnyűbb titkát. - húztam el a számat kelletlenül.

-     Igaz. - bólintott. - azért kár nem? - mosolygott.

-     Egy kóla nekem is beleférne. - válaszoltam neki arra, amit a gondolataiban láttam.

-     Tessék? - kérdezett vissza meglepetten.

-     Arra gondoltál, hogy szomjas vagy és innál egy pohár jeges kólát.

-     Tényleg. - maradt tátva a szája. - á már értem te tudsz olvasni a gondolataimban. Mindenkit hallasz?

-     Ez nem ilyen egyszerű. Csak azt hallom, akit ismerek és figyelek rá. Szóval nem csak úgy jön. - magyaráztam a számomra természetes dolgot.

-     Ki voltál emberként? Hány éves vagy? Élnek még az igazi szüleid? Mikor lettél ő... vámpír? - özönlöttek belőle a kérdések.

-     Húha! A felére nincs válaszom, mert semmire sem emlékszem az emberi életemből csak azt tudom, hogy tavaly óta már 500 éve vagyok vámpír.

  Ezután még sokáig beszélgettünk a pálya szélén mélyen elfeledve a jeges kólát. Mindkettőnknek volt mit mondania a másik felé.  Tudtam, hogy Timnek sok megértetlen problémája van és én magam sem értettem miért szerettem volna a fiúnak segíteni.

  Tim mesélt az életéről és én mélyen hallgattam a küldetésemről, majd a fiú egyszer csak meglátta a szomszéd kávéházból kitántorgó apját. Ő elindult segíteni neki én pedig elindultam hazafelé nem is sejtve mi vár a vadászház előtt.

  A vadászházhoz érve már éreztem, hogy valaki van ott. Mivel kocsit nem láttam a ház előtt sejtelmem sem volt ki lehet a titokzatos látogatóm csak azt tudtam, hogy nem vámpír. Leállítottam a motort és kikapcsoltam a fényszórót. Kiszálltam az autóból és csendesen a sötét helységbe léptem.

- Tyra? - lepődtem meg, amikor megéreztem a lány illatát.

- Rob te vagy az? - kérdezte álmosan a lány.

- Igen. - válaszoltam feloltva a villanyt.

A lány az ágyamon feküdt és az arcát nézve valószínűleg eddig aludt.

- merre jártál? - kérdezte, amikor kissé magához tért.

- Timmel lógtam. - vontam meg a vállam. - nem tudtam, hogy itt vagy, miért nem hívtál fel?

- Meg akartalak lepni.

- Sikerült. - mosolyogtam rá odalépve az ágyhoz.

A lány felállt és hozzám bújt.

- Hiányoztál! - suttogta a fülembe.

- Te is. - sóhajtottam. - mégis hogy, hogy itt vagy?

- Olyan csalódottnak tűntél, miután otthagytalak. - simított végig ujjaival könnyedén a hajamon.

- Az is voltam. - vallottam be. - szerettem volna neked valamit mondani, de...

- Ezért vagyok itt! - suttogta miközben kezeit lentebb kalandoztak, majd bedugta a pólóm alá. - olaj szagod van!

- Tudom. Lezuhanyzok utána majd beszélünk. - mondtam a lánynak és ott akartam hagyni, de az nem engedett el.

- Szeretlek! - suttogta, miközben feljebb húzta a pólómat.

  A lány érintése messzire elkergette tőlem azt az elhatározást, ami egész nap megállíthatatlanul a fejemben dübörgött. Megfogtam a pólómat és egy gyors mozdulattal a földre hajítottam. Ezután lehajoltam a lányhoz és megcsókoltam. Éreztem a lány is erre várt. Minden érintése tűzként égette jeges bőrömet és felszította az elfojtott vágyaimat. Áruló ajkam az elképzelt rettenetes vallomás helyett olyan zugokat keresett a lány vágytól forró testén, ami a mennyországba repítheti. Miután sikerült az összes ruhától megszabadítanom a lányt gyengéden akár egy törékeny porcelánbabát a karjaimba vettem és óvatosan az ágy közepére fektettem. Gyorsan eloltottam a felkapcsolt lámpát és a hold bevilágító fényében csodáltam meg azt a varázslatot, amit a sorstól kaptam általa.

- Tyra mondanom kell neked valamit. - kezdtem, de a lány a számra tette meleg kezét.

- Kérlek, ne most. - suttogta vágytól teli hangon. Majd ajkával akadályozta meg a további szóáradatot, ami épp ekkor feltörni készült belőlem.

  Ezután már nem volt szó csak az a gyönyör, amit egymásnak adhattunk. Egyszerre érezhettük egymás testét és lelkét ez nem csak egyszerű testi vágyak kielégítése volt, hanem az a teljes egyé válás, amire mindig is vágytam. Nem létezett többé ő vagy én csak egy közös és összeforrt varázslat, amit együtt élhettünk át.

  Miután a szenvedély parazsának utolsó szikrája is lecsendesült és békés pislákolásba kezdett egy nagy sóhaj kíséretében kibontakoztam a lány édes ölelő karjaiból. Nagyon nem akaródzott pont ezt a pillanatot elrontani az idióta vallomásommal, de azt is jól tudtam, hogy ezt már régen meg kellett volna tennem. Még akkor, amikor bűnös érintésemmel nem gyaláztam meg Tyra ártatlan lényét.

-     Tyra mondanom kell neked valamit! - kezdtem bele sokadszor ebbe a mondatba.

-     Muszáj? - nyögött fel a lány.

-     Igen. Sajnos, muszáj!

-     Akkor mondd! - sóhajtott nagyot a lány és durcásan alábújt a takarónak.

-     Tyra én egy... - csaptam bele a közepébe, de azután még sem tudtam ilyen egyszerűen kimondani. Nem ment! - az a helyzet, hogy hazudtam neked!

-     Megcsaltál? Megint itt az, a... hogy is hívták? - ült fel a lány kétségbe esetten. Éreztem, ahogyan a szíve újból hevesebben kezdett dobogni. Félt a válaszomtól.

-     Nem. És Amandának hívták, de nem! Ő már többé nem kerülhet a képbe. - sóhajtottam a lány halálára gondolva, amit én okoztam.

-     Akkor? - nézett rám kíváncsi szemekkel.

-     Emlékszel, amikor elloptátok Sunnal a naplómat?

-     Igen, de nem értem, mit akarsz ezzel mondani. - nézett rám tengerkék szemeivel csodálkozva.

-     Csak egyetlen mondattal kellett volna akkor tovább olvasnod azt a nyamvadt naplót, és akkor most nem kellene itt görcsölnöm. - hadartam zavartan.

-     Állj! Egyetlen kukkot sem értek az egészből! Mi van abba a naplóba, amit nem olvastam el, de kellett volna? - nézett egyre érthetetlenebb ábrázattal rám a lány. Nem válaszoltam csak az orra elé nyomtam a naplómat a nevezetes oldalon kinyitva.

-     Csak ezt! - mutattam meg neki a bejegyzést a lány bólintott, és hangosan olvasni kezdte.

-     "Milyen igazságtalan világ ez, ahol egyesek boldogan élhetnek, míg mások keserves kínok közepette tengetik mindennapjaikat. Létezhet olyan hang, vagy érintés, ami egyetlen varázsütésre megszünteti a fájdalmat? Létezhet olyan hely a földön, ahol minden problémára van megoldás? Félelemmel tölt el minden napfelkelte, hiszen a biztonságot adó sötét után megint feljön a nap, ami újabb kínt hoz rám, hiszen ott van ő Tyra!  Bár csak odaállhatnék eléd, és azt mondhatnám egyszerűen: SZERETLEK!"

-     Olvasd csak tovább! - intettem a lánynak, amikor az abbahagyta és rám nézett.

-     "Te egy gyönyörű élőcsoda vagy én pedig a halott keserűség. Sosem lehetsz az enyém, mert te ember vagy én pedig egy vámpír!" - a lány felhúzta a szemöldökét és mosolyogni kezdett. - ez valami... valami ugratás?

-     Nem Tyra ez az igazság. - sóhajtottam. - már sokszor elmondtam neked csak folyton gyáva voltam és elfeledtettem veled.

-     Várj! - emelte fel a kezét a lány. - Te azt akarod velem elhitetni, hogy ez igaz?

-     Tyra hogyan bizonyíthatnám neked be, hogy most végre nem hazudok? - tettem fel a lehető leghülyébb kérdést, amit ebben a helyzetben csak feltehettem.

-     Ez az bizonyítsd be! - bólogatott tőle szokatlan bátorsággal. - rajta legyél akkor most vámpír!

-     Ez nem így működik! - ráztam a fejem.

-     Akkor mit akarsz ezzel most elérni? - kérdezte.

-     Rendben Tyra! - sóhajtottam iszonyúan nagyot. - emlékszel arra, amikor múlthét pénteken megvágott egy üvegszilánk?

-     Igen hülye baleset volt. - mutatott a nyakán lévő apró kis sebekre.

-     Az nem baleset volt Tyra! Az én voltam! - a lány csalódottan csak a fejét rázta. - akkor este kellett a véred, mert csak az menthette meg a nyomorúságos életemet és én elvettem tőled, majd mindent elfeledtettem veled és azt hitettem el, hogy egy üvegszilánk sebesített meg.

-     Nem. - rázta a fejét a lány.

-     Tyra! - meg akartam fogni a lány arcát, de az elfordította azt. Majd felállt az ágyról és magára kapkodta a ruháit azután felém fordult.

-     Hogy tehetted ezt velem? - kérdezte könnyes szemekkel, majd elindult kifelé.

Miután kiment az ajtón hangos csattanással vágta be maga mögött azt. Rettenetes volt, de mindenképpen túl akartam végre rajta lenni. És most ez sikerült!

-     Tyra! - kiáltottam utána, de a lány már nem halhatta meg. Gyorsan én is magamra kaptam koszos ruháimat és a lány után indultam.

  Nem kellett túl sokáig keresnem hamar rá találtam. Gyalog indult el lefelé a sötét úton a város irányába. Éreztem milyen mérhetetlenül szomorú. Szerettem volna magamhoz ölelni és megvigasztalni, de sajnos tudtam, hogy a lánynak igaza volt, amikor ott hagyott. Utált és én is újból utálhattam magam.

  Gyorsan a lány elé ugrottam, megállítva azt. Tyra egy halk sikoly kíséretében nézett rám.

-     Mit akarsz még tőlem? - vetette oda félelemtől reszkető hangon. Iszonyatosan fájt ilyennek látni őt, de meg kellett tennem.

-     Tyra én sosem bántanálak téged! - mondtam megérintve a lány kezét.

-     Engedj el, mert sikítok! - védekezet ellenem remegő hangon. Minden szava újabb késszúrás volt a szívembe.

-     Tyra könyörgöm hallgass végig! - suttogtam a lánynak. - szépen kérlek, ne menekülj előlem. Nem akarok rád vadászni!

-     Már megtetted! - vetette oda fájdalommal és félelemmel teli hangon a lány.

-     Tudom, és rettentően sajnálom. Az egyetlen mentségem rá, hogy csak is így tudtam megmenteni az életedet.

-     Nem akarok újabb hazugságokat hallani tőled! - vetette oda.  - miért vetted el az emlékeimet?

-     Ha nem hiszel nekem vissza adhatom neked azokat az emlékeket, de hidd el nem lesz könnyebb elviselned úgy sem.

-     Vissza akarom kapni őket! - hadakozott tovább a lány.

-     Legyen! - néztem a lány szemébe és az összes elfeledett borzalom egyetlen pillanat alatt visszaköltözött a lány fejébe.

-     Ne! - kiáltott ekkor és egyenesen a karjaim közé vetette magát.

-     Én csak meg szerettelek volna óvni! - suttogtam a lányt vigasztalva, aki megtörten zokogott és félt, de már nem tőlem, hanem az ismeretlen ellenségtől, akit még nem is láthatott.

-     Sajnálom! - mondta végül elhaló hangon.

-     Visszaviszlek! - kaptam fel a lányt könnyedén és elindultam vele a vadászház felé.

  Hamar vissza értünk. A ház előtt letettem és kinyitottam az ajtót.

-     Hozom a kocsi kulcsokat, és haza viszlek! - sóhajtottam.

-     Félek! - nyúlt a kezem után.

-     Elhiszem. - bólintottam. - és megértem, de nemsoká otthon leszel távol tőlem és ettől az egész szörnyűségtől.

-     Robert! - szólt a lány, amikor elfordultam. - nem akarok haza menni! Veled akarok maradni. - mondta ki azt a mondatot, amire mindig is vártam, de most mégis kétségeket ébresztett bennem ez a néhány szó.

-     De velem veszélyes lenned! - figyelmeztettem.

-     Nélküled még veszélyesebb és sokkal fájdalmasabb is. - nézett a szemembe. - szeretlek!

-     Én is szeretlek! - sóhajtottam kinyitva a lány előtt az ajtót.

-     Mi lesz most? - kérdezte.

-     Meg kell találnom Maximust és... és megölnöm. - húztam el a számat.  Már előre tudtam, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogyan elsőre hangzik.

-     És velem mi lesz? - kérdezte miután belépett az ajtón. - ha jól értem Maximust csak akkor lehet megölni, ha engem is megölsz!

-     Igen, sajnos ezt jól érted. - bólintottam.

-     Akkor most megölsz? - nézett rám félelemmel telt tekintettel.

-     Inkább meghalnék, mintsem téged megöljelek. - ráztam a fejem.

-     De Maximus...

-     Nem! Kell, legyen más módja is annak, hogy elpusztítsam őt! - öntött el a düh, majd a kandallóhoz lépve beledobtam a Maximustól kapott medált a lobogó tűzbe. - és én meg is találom!

-     Mégis hogyan szerelmem! - érintette meg könnyedén a lánya vállamat.

-     Azt még nem tudom! - vallottam be őszintén. - Marius azt mondta, hogy van valami könyv, amivel átkokat lehet előhívni a vámpírok ellen.

-     Egy könyv? - kérdezett vissza a lány.

-      Igen! Valami hatalom könyve és egy vámpír őrzi. Meg kell találnom őt! Csak még azt nem tudom hogyan!

-     Segíthetek, ha akarod? - ajánlotta fel a lány.

-     Köszönöm, de nem hiszem, hogy ebben tudnál nekem segíteni. Még én magam sem tudom, hogyan kezdjek hozzá a kutatáshoz. - vontam meg a vállaimat.

-     Mondjuk a netten? - csillant meg a lány szeme.

-     Mit keresne ilyen dolog a netten? - húztam el a számat.

-     Egy próbát megér. Nem? - lelkesedett fel a lány.

-     Nem tudom én nem igazán értek hozzá. - sóhajtottam. - Sajnos a technika és én nem álltunk valami jó viszonyba egymással.

-     Tim a haverod folyton a netten lóg ő biztos tudja merre lehet ilyenekre rálelni, mert sok minden van fent, de sajnos sok benne a kamu.

-     Persze Tim! - csaptam a homlokomra. - köszi! Menjünk azonnal hozzá.

-     Ilyenkor hajnali négy van! - mutatott a lány az egyetlen órára, ami a vadászházba teljesített szolgálatot.

-     Majd felkel! - rántottam meg a vállaimat.

-     És mit mondasz neki? Miért akarunk vámpírok után kutatni?

-     Az igazat. A nagyját már úgy is tudja.

-     Na szép! - háborodott fel a lány, de azért követett. - neki hamarabb elmondtad, mint nekem!

-     Muszáj volt! - válaszoltam beülve az autómba. Miután a lány is beült indítottam és már mentünk is Timmék háza felé.

  Amikor megérkeztünk, kiszálltunk az autóból. Lehajoltam és felvettem egy kis kavicsot a földről és megcéloztam vele Tim ablakát, majd egy újabbat és egy még újabbat. Végül a fiú álmosan kinyitotta az ablakot és kinézett.

-     Ki az a hülye, aki ilyenkor jön? - mordult felénk.

-     Hali Tim én vagyok az! - szóltam oda a fiúnak.

-     Mit akarsz? - kérdezte még mindig álmos hangon.

-     Segítened kell! - suttogtam. - felmehetünk?

-     Apám megöl mindannyionkat, ha felébresztitek. - dünnyögte.

-     Nem fogjuk, csak nyisd ki azt az átkozott ablakot! - mordultam a fiú felé.

-     Robert! Pszt! - csitított a lány. - Timnek igaza van, tényleg nagyon korán van még.

Nem szóltam ezután semmit csak felkaptam a lányt és beugrottam vele együtt Tim kinyitott ablakán.

-     Hát ti meg mit akartok? - kérdezte a fiú.

-     A nettedet! - válaszoltam. - meg kell keresned nekem rajta valamit, vagyis egész pontosan valakit.

-     Mégis kit? - akadékoskodott a fiú miközben ásítozva életre keltette a masinát.

-     Azt sajna nem tudom. - ráztam a fejem.

-     Nos, így azért nem lesz olyan egyszerű. - mondta még mindig félig aludva.

-     Csak annyit tudok róla, hogy ő is vámpír és a hatalom őrzője. - vontam meg a vállaimat.

-     Hát ez nem lesz egyszerű! - ismételte magát a fiú miközben beütötte a szót a keresőbe. És láss csodát volt rá találat is. - Fatime Konrad könyve. - olvasta a fiú. - a címe a Titok. Ebben többször is megemlítik a hatalom őrzőjét. - lelkesült fel Tim. - nézzük csak! - bogarászott tovább a fiú. - ez az! - kiáltott egyszer csak fel megfeledkezve a korai időpontról. - Fernando. Őt kell keresnetek.

-     Hogy néz ki, és hol lakik? - kérdeztem sürgetve a fiút.

-     Várj csak! - intett felém. - meg van! A Sunlight tiger-ben játszik. ja az egy foci csapat, az ottani suli csapata. Kicsit morbid humor. - nevetett Tim. - egy vámpír és a napfénycsapat vicces nem? Itt a fényképe is.

-     Ó milyen helyes fiú! - incselkedett velem Tyra játékosan, de most nem volt kedvem ezzel foglalkozni.

-     Kösz Tim sokat segítettél! - ütögettem meg a fiú vállát, de már gondolatban a tengerpart felé vettem az irányt ahol a másik vámpír lakott.

Oldal: Nehéz vallomások
Örök magányra ítélve - © 2008 - 2024 - gmsilber-vampirestory.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat