A bűnbeesésem napja

  A vámpír fájdalma erősebb az elképzelhetőnél és a vágy, ami örök életén keresztül gyötöri, nem csillapodhat sosem.

  Egyszerűen besétáltam Maximus csapdájába. Mikor az őrült forgatag véget ért Antoanette, vagyis most már Amanda ott feküdt mellettem a vadászház egyetlen hálószobájának hatalmas ágyán. Legszívesebben kitöröltem volna azt, ami nem olyan régen közöttünk történt, de már nem lehetett. A megvadult folyam elemi erővel tépte szét a gátat és elmosta a gondosan felépített álomvárost.

  Néhány pillanatnyi féktelen gyönyörért odadobtam a szerelmemet. Elárultam saját érzéseimet és rútul megöltem.

  A kiegyensúlyozott nyugalom helyett végtelen ürességet és szívet tépő fájdalmat éreztem. Könnyű lett volna egyszerűn csak sírni kiadva ezzel a bennem felgyűlt indulatokat, vagy dühöngve kitépni néhány fát és a napfényben fürdőzőhegyoldal ölébe vágni, de a testem nem engedelmeskedett. Csak feküdtem ott a lány mellett és utáltam magam.

  Undor fogott el, ha visszaemlékeztem álnok szavaimra, amikkel nem rég még oly könnyelműen Tyrát becéztem.

  Nincsen mentség arra, amit tettem. Nem létezik szó a gyűlöletre, amit magam iránt akkor éreztem.

  Tyra a csodálatos ártatlan. Szerelmem. Éreztem, hogy ha a lány megtudja mit tettem, örökre megutál. Jelzem jogosan. Azután többé látni sem akar majd, de én nem tudok nélküle élni, hiszen ezért szálltam szembe Maximussal is, kockára téve mindent.

  Láttam magam előtt a holnapot, amikor elmondom neki kegyetlen vétkemet. A lány sír és kimondja az ítéletet:

„Vége többé látni sem akarlak!" megírva e pár szóval azt a halálos ítéletet, ami általa lebegett a fejem fölött. Én tehettem csak róla, egyedül én!

- Amanda! - ültem fel az ágyba.

- Mi az? - mordult egyet a lány mintha valami mély álomból ébredt volna, pedig ő éppen úgy képtelen volt aludni, ahogyan én.

- Meg akarok halni! - sóhajtottam.

- Jó majd holnap! - fordult a másik oldalára a tovább alvást színlelve.

- Én komolyan mondtam! - érintettem meg a mellettem fekvő lány meztelen vállait.

- Miért? - Ült fel megadóan ő is.

- Én tényleg szeretem azt a lányt!

- Nem Rob, te pont, úgy ahogyan én képtelen vagy szeretni. Ilyen a természetünk. - sóhajtott. - Vágysz rá, ez természetes. Én ezt megértem, de a szerelem csak az emberek kiváltsága!

- Tudom, de én még sosem éreztem így senki iránt sem. Ez már sokkal több, mint vágy az elérhetetlen után. Érzem.

- Szegénykém nagyon össze lehetsz zavarodva! - simított végig a hajamon akár egy anya, aki a síró gyermekét vigasztalja. - még emlékszem rád, amikor ember voltál, édes és romantikus.

- Te ismertél akkor engem? - kérdeztem megfogva a lány kezét és visszatettem a takaróra. - sosem mondtad.

- Igen. - bólintott kissé sértődötten az elutasító reakcióm miatt, majd meggondolta magát és rám mosolygott.

- Milyen voltam... akkor. Kérlek, mesélj!

 - Maximus megtiltotta. - sütötte le a szemeit.

- Miért? És miért nem emlékszem semmire? - faggattam tovább nem törődve a lány rosszalló pillantásaival.

- Ő akarta így. - suttogta végül, mintha attól tartana meghallhatja Maximus mindent halló füle.

- Miért?

- Mert azt akarta, hogy a tanítványa légy!

- Az lettem.

- Igen. - mosolygott újból rám nézve. - de neki ez kevés volt. Azt akarja, legyél a fia a hatalmának örököse.

- De hiszen őrökké él! - válaszoltam értetlenül.

 - Nem. - rázta a fejét a lány. - a kis barátnő a kulcs a halálához.

- Tyra? - döbbentem meg.

- Igen, ő.

- Mégis hogyan?

- Gondolod elárulta nekem? - vonta meg a vállait. - Csak annyit tudok, hogyha a lány meghal Maximus is. Ezért sokan akarhatják a halálát. Szegény lány szinte sajnálom.

- Értem. - bólintottam.

- Dehogy érted! - állt fel az ágyból és villámgyorsan felöltözött és el is tűnt.

  Magamra maradtam ezernyi kérdéssel és a fájdalom mardosó kínjával. Tyra ártatlan élete a kulcs egy gonosz vérszomjas vámpír létéhez, milyen furcsa párhuzam. De vajon mit tud minderről a lány? Gyanítom semmit.

  Jó lett volna egyetlen gombnyomással törölni mindent, amit most tettem és azt is, ami vagyok és ezután felhőtlen boldogságban úszni tovább Tyrával az oldalamon lefelé az élet sebes folyású folyóján. De a sors nem ilyen kegyes és az én életem nem erről szól!

  Hajnalodott felálltam az ágyról és kimentem a fürdőbe. Addig engedtem magamra a forró vizet, amíg azt nem éreztem, hogy jéghideg testem forró lesz. Élni akartam, ahogyan ő, bármit tettem is nem olyan rég Tyrát akartam.Naiv gondolataim közepette léptem ki a tus alól a gőztől fehérré vált fürdőszobába. Magam köré csavartam a törölközőt, de ekkor valami jeges érintést éreztem a bőrömön.

- Antoanette, vagyis Amanda te vagy az? - szóltam a korai látogatómhoz.

Ám a titokzatos jelenség nem szólt vissza.Gyorsan átsuhantam a hálószobába és magamra kaptam a kikészített ruháimat. Ekkor azonban a hidegség újfent felém osont. Jeges és éles volt akár a tél fagyos szél. Éreztem a jelenlétét. Mögöttem állt.

- Ki vagy? - kérdeztem félelem nélküli hangon, hisz mit árthat nekem egy ilyen szellem, ha egyszer már meghaltam. Ennél már nem lehet rosszabb.

- A halálod! - suttogta a kísérteties hang a fülembe.

Megfordultam a suttogás irányába, de a jeges leheleten kívül semmit sem éreztem, mintha kifinomult érzékeim cserbe hagytak volna. A forró víztől felhevült bőröm emberként reagált a fagyos érintésre.

- Maximus? - próbálkoztam, de felelet nem érkezett, ám ezen egyáltalán nem csodálkoztam.

   Már éppen fel akartam adni a bújócskát és indulni akartam az iskolába, amikor megszólalt az ajtócsengő. Hát persze tegnap Tyráék előtt hagytam az autómat, mivel az igen koros jószág felmondta a szolgálatot. Biztos a lány csenget gondoltam. Nem akartam tovább foglalkozni kísérteties látogatómmal. Úgy gondoltam rá, mintha csak a képzeletem, vagy sokkal inkább a nem létező lelkiismeretem térfája lett volna. Ezután már csak a lány érdekelt elindultam hát az ajtó felé. Amint a kezem lenyomta az ajtókilincset, a jeges érintést újból a hátam mögött éreztem ezután egy kegyetlen gyors és éles fájdalom következett. Egy szúrást éreztem a hátamba. Egy gyilkos tőr egyenesen a sajgó szívem közepén talált el.Az ajtó ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha magától nyílt volna ki és Tyra az ajtóban állt.

- Szia! - mosolygott rám. 

  Szerettem volna visszamosolyogni rá, vagy csak becsukni előtte az ajtót, de már nem volt annyi erőm. A kísérteties látogatóm ajándéka nem engedett nekem több jelenést az élet színpadán. Teljes, érzelem mentes sötét vett ezek után körül. Beteljesedett rajtam a halál.

  Amandát láttam és Maximust felettem álltak és én a földön feküdtem. Mindketten nevettek rajtam, majd a kép halványodott, ködös lett és végül eltűnt, de a fájdalom nem.Tudtam, ha nem akarok végzetes bajba kerülni, ki kell nyitnom a szemem. Tyra még mindig itt van éreztem az illatát. Maximus és Amanda álomképe messzire tűt ekkorra. A testem engedelmeskedett a tudatomnak. Kinyitottam a szemem. A padlón hevertem körülöttem rengeteg vér. Még mindig vérzem ez nem normális! Ki kell húznom ezt az átkozott tőrt a hátamból, amíg tudom. Gyengének éreztem magam, de azért lassan felemelkedtem és megpróbáltam felülni. Győzött az akarat. Sikerült! Felültem.

- Te élsz? - sírta el magát a félelemtő megdermedt lány.

- Igen. - nyöszörögtem halkan. - segíts!- Persze, mit tegyek? - ugrott oda hozzám Tyra.

- húzd... húzd ki... azt... azt az átkozott tőrt! - szedtem össze kissé magam, miközben éreztem, hogy vér tódul minden mozdulattól elő a hátamból.

  A lány bátran mögém állt és egy hirtelen mozdulattal megszabadított a kínjaimtól.A fájdalom lassan csökkenni kezdett ám a gyengeség eluralta a testemet.

- Uram Isten! - szólalt meg végül a sokkból magához térve a lány. - kórházba kell menned! Hívom a mentőket! - nyúlt a telefonja után.

- Ne... ne tedd! - suttogtam határozottan.

- De... - próbált ellenkezni a lány.

- Azt mondtam nem! - szedtem össze maradék erőmet, és egy gyors mozdulattal talpra ugrottam. - Jól vagyok! Mindjárt... mindjárt mehetünk suliba. - mondtam a lehetőleg határozottabb hangnemben, ami akkor tőlem telt. - Csak átöltözöm.

  Tudtam jól, hogy magyarázattal tartozom a lánynak, csak azt nem tudtam, hogyan is értethetném meg vele, mi volt az, amit az imént látott.A lehető leggyorsabban rendbe szedtem magam eltüntetve az iménti kellemetlenség nyomait és visszamentem a lányhoz.Tyra a számára adott néhány másodpercet arra használta fel, hogy bámulja a padlón szétfolyt vértócsát. Semmi gondolat, semmi tett.

- Ne haragudj ezért a kis kellemetlenségért. - próbáltam a lányra mosolyogni, de valami nem volt velem rendben.

   A tőr helye nem akart úgy gyógyulni, ahogyan máskor szokott. Már nem vérzett, de a fájdalom nem akart megszűnni.

- Mi volt ez? - kérdezte a lány a padlón lévő vértócsára mutatva.

- Az... az csak... csak egy baleset. - dadogtam. És végre sikerült kipréselnem magamból egy mosolyfélét. - Mehetünk?

- Ahogy akarod! - tárta szét a karjait kissé sértődötten.

- Tyra. - odaléptem a lány mellé, majd megfogtam az arcát és magam felé fordítottam.

- Milyen hideg a kezed. - suttogta.

- Tudom. - sóhajtottam.

  Majd ajkaimat az övére tapasztva elzártam a további kérdések előtörni készülőáradatát.Veszélyes játékot játszottam és Tyra ártatlan élete volt a tét. Gyenge voltam és a fájdalmam még gyengébbé tett. A bennem élőszörny követelte azt, ami neki járt!Fuldokolva engedtem el a lányt.

- Rob az... az arcod. - nézett rám kérdő két tengerkék szempár.

  Elfordultam a lánytól. Nagy levegő vettem, de éreztem, hogy a szörny maradni akar.

- Semmi csak...- dadogtam kissé eltorzult hangon.

- Nem. - hallottam a lány hangját. - Ne hazudj!

- Kérlek, menj el! - próbáltam összeszedni maradék ellen állásomat, de sikertelennek bizonyult.

- Nem. - tiltakozott határozottan a máskor oly bizonytalan félénk lány. - addig nem, amíg nem mondod el mi volt ez az egész!

- Nem lehet. - suttogtam alig hallhatóan. 

  A szörny kínzott. Olyan éhséget küldött rám, ami jobban gyötört, mint a tőr mely nem régen a szívemet szúrta át. Elviselhetetlenné vált a lány közelsége. Vérének lüktetése szinte megsüketített. 

- Kérlek! - érintette meg a vállamat óvatosan a lány.

- Tyra nézz rám! - fordultam oda hozzá.

- Értem! - sóhajtott a lány. - szóval te sem vagy különb a többi fiúnál. Most egyszerűn csak dobni akarsz.

 - Nem Tyra félreértesz! - állítottam meg a kifelé iramodó lányt. - én csak meg akarlak védeni attól a szörnytől, ami bennem lakik.

- Köszönöm, hogy még idejében szóltál! - vettette oda neme könnyektől elcsukló hangon.

 - Tyra! - szóltam a lány után.

Az erre visszafordult és benyúlt a zsebébe.

- Itt a vacak medálod és pukkadj meg vele!

A lány hozzám vágta a medált és az ajtókilincs után nyúlt.

- Tyra! - szóltam a távozó lány után, de az nem figyelt többé rám. Beindította az autóját és egyenesen az iskola felé száguldott.

  Elment. Tyra teljesítette, amit kértem tőle. Mégis annyira fájt. Éreztem, amint kicsúszik a lábam alól a talaj. Ordítottam, dühöngtem, majd bevettettem magam az erdőbe. A vadászzsákmány után kutatott. Gyilkos énem kitombolta mindazt a dühöt és feszültséget, ami bennem lappangott.Az őrület, amilyen gyorsan tört rám, úgy el is múlt. Egy fegyelmezett gondolat a kötelezettségeimre figyelmeztetett és igaza volt. Valaki Tyra életére akart törni és én a helyett, hogy óvnám, védelmezném őt, itt dühöngöm az erdő közepén és sajnálom magam. Mire átgondoltam, mit kell tennem már az iskola kihalt parkolójába álltam. A diákok már az első óra kezdetét várták odafent a termekbe. Az első órám történelem volt épp, úgy ahogyan Tyrának is. Felmentem hát a terembe. Szerencsém volt. Mr. Laurence még nem volt odabent. Mindenki hangosan beszélgetett megpróbálva túlordibálni a másikat, így várták az óra kezdetét.  Beléptem a terembe és amilyen észrevétlenül csak tudtam odamentem a lány asztalához. Egyedül ült és csendesen magába sírt.

- Szia! - köszöntem neki felhívva magamra a figyelmét.

- Mit akarsz még tőlem? - nézett rám sírástól pirosra vált szemekkel.

 A szívem sajgott ilyenek látni őt, de úgy éreztem mindkettőnknek jobb lesz így. Ő túl éli én pedig a feladatomra koncentrálhatok.

- Csak... csak a hátizsákom. Nálad maradt. - mondtam idiótán, a helyett, amit gondoltam.

  Azt szerettem volna neki mondani, hogy bocsásson, meg és jobban szeretem mindennél. Mindennél, amit ez az univerzum még nyújthatna nekem. Amennyire csak halott szívem szeretni tud.

- Mennyire jellemző! - vetette oda. - itt a vacak hátizsákod! - dobta fel a padra maga elé.

- Köszi! - válaszoltam és se, szó se beszéd otthagytam a lányt, és nehéz szívvel siettem a helyemre.

  Az óra a kínok-kínját, rejtette számomra. Tyra néhány paddal előttem szenvedett ugyan úgy éreztem a fájdalmát és ez még sokkal keservesebbé tette számomra a létet. Nehéz volt tehetetlenül ülni és tettetni a tanulni vágyó diákot, miközben a szívem ezernyi halálos sebből vérzett, sőt néha az volt az érzésem, a seb valóban vérzik. Még azt a jellegzetesen édes illatot is az orromban éreztem, ami a vámpírok vérét jellemezte. Nem kérdés kié lehet ez a számomra oly kellemetlen illat.Úgy éreztem, ennél már nem lehet rosszabb a helyzet, de legalább nem Maximus álnok terve miatt sikerült magam ellen fordítanom a lányt. Végül is mindegy! Tyra utál és én is utálom magam. Az a búzamező voltam, amit a vihar a földbe döngöl. Számomra nem volt becses jövő csak a sár és a mocsok. Szándékos óra a kínok-kínját, rejtette számomra. Tyra néhány paddal előttem szenvedett ugyan úgy éreztem a fájdalmát és ez még sokkal keservesebbé tette számomra a létet. Nehéz volt tehetetlenül ülni és tettetni a tanulni vágyó diákot, miközben a szívem ezernyi halálos sebből vérzett, sőt néha az volt az érzésem, a seb valóban vérzik. Még azt a jellegzetesen édes illatot is az orromban éreztem, ami a vámpírok vérét jellemezte. Nem kérdés kié lehet ez a számomra oly kellemetlen illat.Úgy éreztem, ennél már nem lehet rosszabb a helyzet, de legalább nem Maximus álnok terve miatt sikerült magam ellen fordítanom a lányt. Végül is mindegy! Tyra utál és én is utálom magam. Az a búzamező voltam, amit a vihar a földbe döngöl. Számomra nem volt becses jövő csak a sár és a mocsok. Szándékosan kerültem a nap további részében a lányt, de azért mindig tudtam merre járt, mit gondolt. Féltettem, és tudtam jól neki is az lesz a legjobb, ha messzire elkerülöm, hát így tettem. Délután azonban elkerülhetetlen volt a találkozás, ugyanis mind kettőnknek tesije volt. Késve mente be az öltözőbe. Megvártam, amíg mindenki átöltözik és kimegy csak ezután mertem én is átöltözni. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A tőr helye a nap folyamán többször is vérezni kezdett. Nem szerettem volna, ha bárki is észre veszi ezt a kis malőrt. Mikor egyedül maradtam villámgyorsan, átöltöztem és csatlakozni akartam a többiekhez.

- Hé! Nézzétek, csak itt van Rómeó! - állt elém Brendon.

- Mit akarsz tőlem? - sóhajtottam. Most legkevésbé Brendon hiányzott nekem.

  Ugyan kerültem a nap további részében a lányt, de azért mindig tudtam merre járt, mit gondolt. Féltettem, és tudtam jól neki is az lesz a legjobb, ha messzire elkerülöm, hát így tettem.

- Csak egy kis jó modort akarunk beléd nevelni. - nevetett.

  Tyra ekkor lépett ki az többi lánnyal együtt az öltöző ajtaján. Míg a többi lány elindult a labdajátékok színhelye felé ő megállt és néhány lépés távolságból szemlélte a történteket, így esélyem sem maradt leszerelni a feldühödött Brendont.

- Elkéstél! - sóhajtottam és el akartam fordulni tőle.

   Ám a fiú ekkor megragadott és teljes erejéből a falnak lökött. Egy ütést érezem az arcomon, ahogy a falhoz csapódott és egy halk reccsenést a hátamon, majd egy sikolyt mögülem. Tyra volt az! A lányra néztem, aki ijedt arccal futott oda hozzám. Éreztem, hogy a seb felszakadt a hátamon és vérzett.

- Mit tettél vele? - sikított fel Tyra.

- Semmi gond. - mondtam csendesen, miközben nekitámaszkodtam a falnak.

- De nekem van! - fortyant fel Brendon. - mondd, direkt csinálod, hogy folyton azokat a csajokat szeded fel, akiket én kinézek.

- Én nem... - akartam védekezni, de a fiú gondolataiban egy nagyon is ismerős arc jelent meg.

- Amanda.

- Igen. Ő! - dühöngött Brendon. - azt mondta tegnapi randink helyett nálad volt és hogy ti ketten...

- Brendon ez azért nem ilyen egyszerű. - magyarázkodni próbáltam értelmetlenül. - tudod mit! Nem érdekel, mit gondoltok rólam! Amanda pedig legyen csak a tiéd! Sok szerencsét hozzá! - megfordultam és ott akartam hagyni az erőszakos fiút.

  Ám ekkor közvetlenül szembe találtam magam Tyra csodálkozó és egyben gyilkos kék tekintetével.

- Ezt nem hiszem el! - rázta a fejét.

- Sajnálom... - kezdtem, de a lány felemelte a kezét, hogy nem érdekli, amit mondani akarok és egyetlen szó nélkül hagyott ott.

  Mikor azt hittem ez már nem lehet rosszabb nagyot tévedtem. Mindig létezik egy a rossznál is rettenetesebb megoldás, és úgy látszik mostanában én, meg is találom ezt.

  A mai napot a legrémesebb pénteknek is nevezhettem volna teljes joggal. Reggel orvul leszúrt egy suttogó kísértet, Tyra elhagyott és Brendon is rajtam töltötte ki vélt sérelmei miatti dühét. Könnyű megoldás lett volna egyszerűen csak Amandára haragudni a történtek miatt, de ő is csak parancsot teljesít!Kifejezetten örültem, amikor végre visszamehettem a kis vadászlak oltalmat adó rejtekébe. Gyenge voltam. Olyan gyengeség vett rajtam erőt, amit eddig nem ismertem. Hosszú évszázadok óta nem voltam beteg. Igazából azt sem tudtam, mit jelenthet ez a szó. Az emberi dolgok nálam a feledésbe merültek, így nem emlékezhetek erre az érzésre sem. Magányra volt szükségem, de azért nem téveszthettem szem elől Tyrát sem. Végig kellett hallgatnom amint elmeséli aznapi rémálmait Sundainak. Már előre láttam, hogy a lány hétfőn nekem fog esni és csak remélni tudtam, hogy addigra ez az ismeretlen gyengeség elmúlik, mert a lány igen keményet tud ütni! De addig még volt két hosszú nap.Ezután félig-meddig végigkövettem Tyra történelem esszéjének elkészültét és pihentem.Ám ekkor valaki teljes erővel döngette a kis vadászház ajtaját. Nem csöngetett, tehát dühös volt. Állapítottam meg miközben az ajtó felé vettem az irányt. Ebből is akadt pár személy mostanában. Még ki sem kellett nyitnom, tudtam ki az.

- Mit akarsz Sundai? - nyitottam ki az ajtót.

- Egyedül vagy? - kérdezte.

- Igen. - húztam fel a szemöldökömet kíváncsian.

  A lány nem folytatta, amit akart mondani, hanem belépett a házba. Átsétált a kis házon és egyenesen az ágyamhoz lépett, majd felvette a naplómat, amit eddig firkáltam miközben Tyra gondolatait lestem.

- Ez Tyra! - mutatta felém azt a rajzot, amit nem olyan régen firkantottam oda.

- Igen. - bólintottam.

- „Ha nekem adod a szíved összes fájdalmát akkor ezután én fogom érezni helyetted őket. Az hogy szeretlek az egyetlen szó, amit ezek után még mondhatok neked!" - olvasta fel Sundai azt a szöveget, amit a rajz alá írtam.

- Sajnálom! - suttogtam.

- Te nem vagy normális! - dugta az orrom alá a saját naplómat.

- miért kínzod Tyrát?

- Én nem...

- Ki az a csaj? - kérdezte hirtelen.

- Amanda? - a lány válasz helyett csak bólintott.

- ja ő, a volt barátnőm. - hazudtam nem ismerve a lány tervét velem szemben.

- És még mindig szereted?

- Nem. Én csak Tyrát szeretem! Csak Tyrát!

- Jó akkor most velem jössz! - mondta ellentmondást nem tűrően a lány.

- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem, miközben beültem a lány autójába.

  Most legkevésbé Sundai kioktatására volt szükségem. Gyenge voltam és ez felettébb bosszantott. Tyra utált és jogosan én pedig mind ezt tehetetlenül voltam kénytelen tűrni.

- Rendbe hozom azt, amit te elszúrtál! - nézett rám jelentőségteljesen a lány.

- Ajajj! - sóhajtottam. - te még csak nem is sejtheted mibe akarsz beleavatkozni. Szerintem sokkal jobb lenne, ha te ebbe...

- Inkább hallgass el! - rázta meg fekete fürtjeit a lány, miközben beindította az autót.

  Ezután csendben ültem és hallgattam amint a Cd lejátszó halkan, kattogva keresi a megfelelő réteget a lemezen.

- A francba ezzel a lejátszóval!- Inkább indítsd újra el! - tanácsoltam neki mielőtt teljesen szétveri az autó belsejét.

   Majd nem vártam meg, mit cselekszik a lány, hanem megnyomtam a lejátszó gombot ezután, mintegy varázsütésre a zene lágy ritmusa elárasztotta a kicsi autót. Egyáltalán nem csodálkoztam azon, ami megszólalt. Ez a zene illett a lányhoz. Pontosan olyan volt, mint ő! Kicsit vad, kicsit szabad, és egy kicsit fekete.Sóhajtottam egyet és belenyúltam a zsebembe. A kezem ekkor beleakadt Tyra karláncába. Már lassan egy hete, hogy elhagyta, és én őrizgetem. Még azon az éjszakán megjavítottam, amikor a lány a kocsimba hagyta. Milliószor lett volna már alkalmam visszaadni, de valamiért képtelen voltam rá. Úgy éreztem azzal, hogy ez a karkötő nálam van Tyra is velem maradhat. Jól tudom, hogy ezzel csak is saját magamat csaptam be, de mégis olyan jó volt hinni abban, hogy számomra is lehet egy jobb és szebb jövő.Ahogy telt az idő a fejem egyre jobban zsongott. Néha úgy éreztem, mintha teljesen lelassult volna a világ, máskor pedig szélsebesen kavargott a körülöttem. Sundai szavai is csak nehezen jutottak el hozzám.

- Hé jól vagy? - kérdezte a lány.

 Az autó Tyráék háza előtt állt meg. Már jól ismertem a környéket és persze az én tragacsom is itt raboskodott az elszállítatására várva.

- Na gyere Rómeó! - intett Sundai felém miután mindketten kiszálltunk az autójából.

- Sun! - szóltam a lányhoz.

  Nem haragudtam a megnevezésért ez már Brendon szájából sem tűnt számomra sértőnek Sundai pedig láthatóan nem gúnyolódásnak szánta.

- Tyra tudja, hogy jövünk?

- AAAigen! - húzta el a száját. - vagyis azt tudja, hogy én jövök.

- Akkor én... - kezdtem.

- Te velem jössz és pont! - jelentette ki miközben odasétált az ajtóhoz.

- Hát jó! - fűztem hozzá követve a lányt.


  Sundai csengetett és Tyra boldogan nyitott ajtót nem is sejtve ki a látogatója.

- Sun! - ugrott a lány nyakába, pedig alig egy hete találkoztak.

- Hoztam neked valamit! - mondta a lány és Tyra orra alá nyomta a naplómat.

- Ez meg... - kérdezte a lány, majd miután megnézte a képet szomorúan kezdte el rázni a fejét.- ez... ez... nem!

- Tyra tudom, hogy mit mondtál, de azt is, hogy így csak szenvedni fogtok, hát elhoztam neked a boldogságodat. - mutatott felém Sundai. - tudod minden fiú egy nagy szamár. Ez pedig itt a legcsapodárabb Rómeó, ami csak létezik a földön, de szeret téged!

- Én annyira sajnálom... - kezdtem, de Sundai nem hagyta, hogy befejezzem.

- Ne rinyálj mán! Csókold meg! - állt félre Tyra elől.Közelebb mentem a lányhoz és megöletem.

   A lányellenkezés helyett inkább hozzám bújt. Erre vártam. Testem minden élő-élettelen sejtje egyszerre jajdult fel és őt akarta, csak őt! Közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam esélyt adva a lánynak a visszavonulásra, de a csata eldőlt. Tyra kitűzte a fehér zászlót és ezzel megnyertem az ütközetet, de a háború még nem ért most véget.

- Na jó én léptem! - mondta Sundai. - hétfőn talizunk a suliba! Jó szórakozást nektek! - intett, majd Tyra felé suttogta. - este mesélj! - mondta miközben a hátam mögött telefont formázott a kezéből.

  Sundai elment és én kettesben maradtam Tyrával. A lánnyal, akit mindenkinél jobban szerettem, aki az életet jelentette számomra.

- Hoztam neked valamit. - suttogtam miután sikerült elengednem a lányt. - ezt elhagytad.- A karkötőm! - mosolygott rám a lány, amint meglátta, mit húztam elő a zsebemből.

- köszönöm már mindenhol kerestem!

- Mondd ki nyugodtan! - mosolyogtam a lányra.

-Tessék? - kérdezett vissza a lány.

- Tedd fel azt a kérdést, amit gondoltál az imént.

- Ez nem...vagyis, igaz amit mondott Brendon arról a...a lányról?

- Szeretném azt mondani, hogy nem, de sajnos igaz minden szó. - néhány pillanatra becsuktam a szemem egyre gyengébbnek éreztem magam.Hirtelen megfordult velem a világ, úgyhogy inkább gyorsan kinyitottam őket mielőtt szó szerint Tyra lábai előtt kötök ki.

- Köszönöm! - suttogta a lány.

- Mit? - tértem magamhoz kissé.

- Hogy őszinte vagy! Még ha az most egy kicsit fáj is. - biggyesztette le szép ajkait a lány.

- Távol akartam magam tartani tőled, de úgy vonzol, akár egy mágnes. Minden gondolatom rólad szól.

- Tudom, olvastam. - mosolygott rám a lány.

A kezében még mindig ott volt a naplóm, amit nem olyan régem még Sundai adott neki oda bizonyíték gyanánt.

- ugye nem Sun mondta, hogy ezt írd?

- Előbb meg volt, mint ahogyan ő eljött hozzám.

- Hiszek neked! - mosolygott rám.

  Szerettem volna megcsókolni a lányt és örökre vele lenni, de a sors, mint mindig, ha valami jó történik velem most is közbeszólt. Egyre gyengébbnek éreztem magam. Szédültem és meg kellett kapaszkodnom, ha nem akartam elesni.

  A falnak támaszkodva próbáltam összeszedni utolsó morzsáit az erőnek. Nehezemre esett minden még az is, hogy az annyira szeretett lányra nézzek. Kegyetlen nagy bajban voltam. Éreztem, most az életemmel fogok fizetni ezért az apró figyelmetlenségért. Ráadásul még azt sem tudom, ki volt az a rejtélyes támadó, aki a halálos szúrást a szívembe döfte.

- Haza... haza vinnél? - suttogtam erőtlenül a lány felé.

  Már nem csak egyszerűen szédültem, hanem körülöttem lassan kezdett minden elhomályosodni és beleveszni a szürkeség ködébe. A fülem eldugult a fejem lüktetett és a világ kegyetlenül forgott körülöttem. Ott álltam a lány előtt kiszolgáltatottan és minden óvó megérzés és vámpír képesség nélkül elszabadulva, védtelenül. Ki szerettem volna kerülni ebből a mélységből, de nem tudtam azt sem, mitől lehet ez az egész, nemhogy azt, mit kell ellene tennem. Egyetlen esély maradt számomra méltósággal elviselni az elmúlás minden kínját, de azért még sem itt Tyráék ajtajában. Vissza akartam jutni a vadászházba és egyedül várni a megérdemelt halált. 

- Rosszul vagy? - kérdezte ekkor a lány.

- Igen. Azt hiszem! - suttogtam elhaló hangon. - most haza... haza kell mennem.

  A lány leakasztotta a kocsi kulcsait a kis kulcsos fogasról, ami az ajtón belül volt és már indulhattunk is.

  Már nagyon vártam, hogy végre a kis vadászház oltalmazó biztonságába legyek. Mikor visszaértünk megkerestem az ott hagyott telefonomat. Szerencsére hamar rá találtam. Ott maradt, ahol eddig Tyráról álmodoztam.Leültem az ágy szélére és telefonálni akartam. Tyra velem maradt bentebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót. Tudtam, hogy hallani fogja ezt a beszélgetést, de most ez egy csöppet sem zavart túl szerettem volna már lenni az egészen így vagy úgy, de túl. Ki szertettem volna keresni Maximus számát, de már a kijelzőt sem láttam.

- Tyra segítenél? - kérdeztem a lányt, aki mellém ült az ágy szélére.

- Persze. - bólintott és elvette tőlem a telefont.

- Hívd Maximust!

- Maxi... mit? - értetlenkedett.

- Maximust, kérlek, de gyorsan! - suttogtam immár teljes sötétségben.

Becsuktam a szemem, bár ez már nem számított túl sokat, hiszen már úgy is sötét volt minden körülöttem.A lány közben kikereste a megadott nevet és hívta. 

- Én meg Tyra! - mondta a telefonba. - Rob akart veled beszélni. - válaszolta a telefonnak és felém nyújtotta  a készüléket.

- Maximus? - suttogtam erőtlenül, miután Tyra átadta nekem a telefont.

- Tudtam! - válaszolta kérdés nélkül Maximus. - annyira tudtam, ő volt ugye?

- Nem... nem értem. - nyögtem ki nehezen.

- Egy rejtélyes ködös alak megkarcolt egy furcsa tőrrel nem igaz? - mondta Maximus.

- Igen. - suttogtam egyre nehezebben.

- Egyre gyengébb leszel, és mire feljön az új nap, meghalsz! - nevetett Maximus.

- Értem. - sóhajtottam. - és mi lesz a küldetéssel, mi lesz Tyrával?

- Csak egy megoldás van. - mondta kis szünet után. - Hé, fiam itt vagy?

- Igen. - szedtem össze magam. - csak... csak olyan...

- Gyenge vagy!

- igen. - hunytam be újból a szememet.

- Nem! - kiáltotta Maximus. - most nem halhatsz meg, még szükségem van rád

- Igyekszem! - mondtam lényegesebben halványabban, mint ahogyan szerettem volna.

- Ez a tőr a hatalom könyve által van megbabonázva. Az a könyv a tulajdonosának erőt ad, miden vámpír felett. - magyarázta Maximus. - Már a legkisebb seb is halálos a mi fajtánkra nézve.

- Remek. - suttogtam. - akkor meghalhatok végre.

- Nem! - tiltakozott Maximus. - van egy csodaszer, de nagyon vigyáznod kell rá.

- Nem érdekel! - ráztam a fejem, mintha Maximus láthatná azt.

- Miattam, érdekeljen csak! - méltatlankodott a férfi.

- Akkor mondd! - adtam meg magam. Maximussal nincs értelme vitatkozni, úgy is ő fog győzni.

- Még a hajnal beállta előtt innod kell... - egy kis csend következett a vonal másik végén. Maximus nehezen mondta ki azt, amit akart, de azután mégis rászánta magát és folytatta a megkezdett mondatot. - innod kell Tyra véréből.

- Nem azt biztos nem! - ráztam a fejem. - akkor inkább meghalok! - mondtam és teljes erőből, amivel még rendelkeztem a falhoz vágtam a telefont.

  Gyenge voltam, de a szerkezet még így is darabokra hullott. A kettéhullott készülék után néztem, majd éreztem, amint hátra zuhanok a párnáim közé. Nem maradt több erőm.

- Kérlek, mondd el mi a baj? - suttogta a lány miközben felém hajolt.

  Ajkai csak néhány centire voltak az enyémtől. Az illata ott volt az orromba erősebben, mint eddig bármikor. Éreztem testének minden édes lüktetését. Gyenge voltam, de a vágy felülírt bennem mindent. Az akarat elveszett. A lány megfogta forró ujjaival jeges arcomat.

- Milyen hideg vagy! - suttogta miközben ajkai, érintették az enyémeket.

Leheletének forrósága szinte égetett, felébresztve bennem az elfojtott haldokló szörnyet.

- Ez nagyon veszélyes! - sóhajtottam vágytól eltorzult hangon.

- Nem baj! - nyomta forró ajkait az enyémhez a lány.

Csókja egyszerre volt tétova, félénk és vad, szenvedélyes. Édes ajkai hűsítő gyógyírként hatottak haldokló létemre. A vágy fékezhetetlen erővel tombolt bennem.

- Tyra szerelmem! - suttogtam miközben a lány pólója alatti részeket kutatta a kezem.

  A lány forró ujjai eközben az ingem gombjait gombolták ki. Miután végzett velük egyetlen gyors mozdulattal szabadultam meg tőle. A lány közelsége olyan erőt adott, amit ha éppen tudok gondolkodni, akkor magam sem hittem volna el, de most az épp ész messze járt tőlem csak a vágy és a szenvedély maradt meg.A lány apró rózsaszín pólója hamar az ingem sorsára jutott. Éreztem amint a vámpírérzékek lassan visszatérnek belém. Kinyitottam a szemem és megpillantottam azt a csodát, amire ittlétem óta minden pillanatban vágytam. Szépsége beleivódott a tudatomba és a gátak átszakadtak körülöttem. Éreztem, hogy ő legalább úgy akarja, ahogyan én. Kezeim lassan megszabadították a lányt apró szoknyájától és a többi feleslegessé vált ruhadarab mellé száműzte azt. Felül kerekedtem a lányon és éreztem, amint forró teste érinti jeges bőrömet. Ezután végigcsókoltam a lány testének minden eddig előttem rejtett zugát. A vad láz harcba szállt a testemet legyengítő méreggel. A halál szájában sem kívántam mást csak Tyrát. Ez lehetett volna a legszebb halál, amit kívánhattam volna magamnak.Ajkaim alatt ott éreztem eleven teste minden rezzenését. A bennem nyugvó haldokló szörny utolsó erőre kapott. Éreztem, amint előtör, de erőm meggátolni már nem volt.Hegyes fogaim fájdalmasan tódultak elő a számból, majd ellenállás nélkül mélyedtek bele a lány puha, finom bőrébe és megszerezte azt, amire már hetek óta vágyott.

  Tyra édes vére gyógyírként áradt szét a testemben. Minden egyes cseppje földön túli mámort hozott rám. Olyan varázslat volt ez, amiről önszántamból sosem tudtam volna lemondani. Az erő cseppről-cseppre tért vissza legyengült testembe, de a kontroll végleg elveszett csak Tyra édes vére létezett számomra.Ám ekkor újfent pokolbéli fájdalom tört rám el kellett engednem a lányt. A fájdalom néhány pillanat múlva magától megszűnt és az eddig az elmémet uraló rémálom is köddé vált. Tisztán kezdtem látni. Láttam azt, ami történt, láttam a lányt és a bennem tomboló szörnyet is.

- Mit tettem! - tértem magamhoz.

  Felálltam az ágyról és odamentem a kis szekrénykéhez, ami nem messze volt az ágytól elővettem belőle egy sebtapaszt és a lány még most is vérző nyakára nyomtam.

- Ez meg? - nézett rám a lány kábultan.

- Annyira sajnálom. - ráztam szomorúan a fejem.

- Mi volt ez az egész? - kérdezte a lány-Tyra én vámpír vagyok, és most majdnem megöltelek! - a szavak csak úgy maguktól hagyták el a számat.

- Hogy mi? - kérdezte a lány és egy kis mosoly bujkált a szája szegletében. - ez vicc?

- Nem ez sajnos a valóság! Tyra azóta kívánom a véredet, amióta csak megláttalak. Az hogy mikor fogom megszerezni csak idő kérdése volt és azé a kontrollé ami miatt tudtam még tartani magam. - magyarázkodtam.

- Szóval te akkor most...- dadogta a lány.

  Látszott rajta, hogy lassan kezdi felfogni miről is beszélek.

- Igen és az életem megmentése révén megengedtem magamnak azt a luxust, hogy teljesítsem a bennem élő szörny akaratát. - sóhajtottam. - és te ebbe majdnem belehaltál!

- De nem öltél meg! Hiszen élek! - válaszolt a lány miközben felült az ágyon és a szemembe nézett. Vesztére! És talán mind kettőnk vesztére!

- Tyra! Édes Tyra! - suttogtam, miközben éreztem, hogy egy áruló könnycsepp végig gördül az arcomon. Olyat készültem tenni, amit eddig még sosem. - Annyira sajnálom! - folytattam megfogva a lány csodaszép arcát. - de azt akarom, hogy holnapra ebből az egészből semmire sem emlékezz! Azt akarom, hogy felejtsd el Maximust és azt is, hogy mi történt a nyakaddal. Emlékezz arra, hogy összetört egy üdítős üveg és az sebesített meg, de a szilánkot már ki sikerült szedni a seb tiszta. Most pedig öltözz fel és menj haza! - parancsoltam a lányra.

  A varázslat hatott. A lány némán állt fel az ágyról felöltözött és elment. Én pedig magamra maradtam háborgó lelkiismeretemmel. Fájt, amit a lánnyal tettem, de a gyávaságom, ahogyan hárítottam ezt a ballépést undorral töltött el. Megint volt miért utálnom magam.  Bár igaz mostanában csak így érezhettem magam iránt.

  Szerettem volna egyetlen varázsütésre eltüntetni a borzalmakat, de hiába is feledtettem el a lánnyal, mit tettem vele az én emlékeimben elevenen ott éltek azok a vágyak, amik túlnőttek rajtam és maguk alá temettek. A számba még ott éreztem órákkal később is a lány vérének zamatát és sokkal jobban kívántam, mint előtte bármikor.A kegyetlen fájdalmam megszűnt és a lány vére ott száguldott a testemben.

- Tyra szerelmem nem tudok nélküled élni! - ordibáltam fájdalmasan az üres háznak.

   A testem ugyan minden egyes lüktetéssel egyre erősebb lett, de a lelkem sajgott. Minden gondolatom a lány körül forgott. Azt szerettem volna, ha itt maradhat velem örökre.Éreztem, amint a lány vére szétárad a testembe és meggyógyítja a végzetes tőr okozta kegyetlen sebeket. Lehet, hogy sokkal jobb lett volna, ha meg tudom várni a hajnalt és akkor csendesen egy marék hamuvá válok. Akkor nem árthattam volna annak, akit annyira szeretek. Kínzott az önvád. Csak Tyrára tudtam gondolni és óvatlanul kizártam a külvilágot.Ám ekkor egy jeges fuvallat magamhoz térített. Itt volt már megint.

- Ki vagy te? - kérdeztem a szobába leselkedő árnyéktól.

- Ha eljő a hajnal meg fogsz halni! - nevetett a rejtélyes alak, és ahogyan felbukkant úgy tűnt el.

  A végzetem nem tudhatta, hogy van gyógymód halálos szúrása ellen. Meg kell találnom, és véget kell vetnem ennek a fenyegetésnek.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: A bűnbeesésem napja
Örök magányra ítélve - © 2008 - 2024 - gmsilber-vampirestory.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat