Újra a hétköznapok

  Már megint egy jelentéktelen hétfő köszöntött le rám. Sosem szerettem a hétfőket, mert valahogy mindig azt sugallták a számomra, hogy a borzalom, amit el akartam a hétvégén felejteni nem sikerült.

  Még én sem tudom magam mögött hagyni a múlt keserű valóságát és bármennyire is, szeretnék kizárni magamból minden érzelmet, ez sem sikerülhet teljesen. Az elfojtott vágyak előbb, vagy utóbb szembejönnek velünk, és akkor nem tudhatunk elfutni előlük többé vállalni kell őket.  

  Egyszóval a hétfő számomra a katasztrófát jelentette és ez hatványozottan igaz volt a mai hétfőre. A hétvége kissé sűrűre sikerült. Csupa olyan dolgot tettem, amit nem akartam, vagy arról sem tudtam, hogy létezik. Felszabadítottam, vagyis egész pontosan magamra szabadítottam olyan erőket, amit sosem akartam volna birtokolni, és most bennem tombolnak. Marius különleges energiája folyton felül próbált kerekedni rajtam és uralni szeretett volna.

  Kósza gondolataimat a csengő hangja zavarta messze. Kábultan másztam ki az ágyból és távol az értelmes gondolatoktól nyitottam ki az ajtót. Óvatlanul kukkantottam ki ahelyett, hogy használtam volna megérző képességemet és kiszimatoltam, volna ki áll az ajtó másik oldalán. Szélesre tártam az ajtót.

- Jó reggelt!- mosolygott rám Tim az ajtó másik oldalán.- felébresztettelek?- kérdezte és gondolataiba megjelentem azon mód kócosa és a hétfő gondolatától elgyötörten.

- Neked is.- mormogtam kedvtelenül.

- Pajti igyál gyors egy jó kávét és irány a suli!- nevetett a fiú.

- Persze.- bólogattam és megpróbáltam visszatérni a valóságba.

- Ja, visszahoztam a tragacsodat megjavítottam.- vonta meg vállait a fiú.

- te?- kérdeztem vissza, intve a fiú felé hogy jöjjön be. - és mennyi? Mármint a javítás!

- Azt majd az apámmal rendezd le övé a műhely én csak segíteni szoktam neki. Mikor megláttam a kocsidat magamra vállaltam és sikerült megbütykölni, de én a helyedbe, vagy lecserélném, vagy megtanulnám magam megjavítani és kihajtanám a lelkét.

- Micsoda?- kérdeztem vissza kábultan miközben elkészült a kávé. - Kérsz?

- Na ja! - nevetett rajtam a fiú - szedd már össze magad rémesen nézel ki! Olyan a fejed, mintha egy darabolós gyilkos végzett volna veled a hétvégén.

   Tim még csak nem is sejthette milyen közel járt az igazsághoz. Ugyan nem darabolós gyilkos volt, aki végezni szeretett volna velem, csak egy nálam sokkal erősebb vámpír, aki azóta is rendületlenül bennem tombol. Megittam a kávémat majd néhány pillanat erejéig eltűntem a fürdőbe. Szokásos tempómba lezuhanyoztam majd ugyanilyen gyorsan válogatás nélkül magamra kaptam valamit a ruháim közül.

 A fiú eközben kiment a kocsihoz és rám várt.

- hú de gyors lettél!- viccelődött velem tovább.- jót tett neked az a vödör kávé, amit megittál.

- csúfolj csak nyugodtan. - legyintettem. Odaérve a kocsihoz.

 A fiú kényelmesen az autónak támaszkodva várt rám. Most viszont belenyúlt a zsebébe és elővette a kulcsokat, majd felém dobta.

- Amúgy jó kis verda ez, csak egy kicsit koros.- ütögette meg az autó tetejét. - nekem is van egy Ford Mustangom csak az, sokkal szebben néz ki.- csevegett tovább a fiú.

Szerettem volna azt mondani neki, hogy fogd be! De nem lehetett, hiszen ő nem tudhatta mi zajlik éppen bennem. Ehelyett inkább beszálltam az autóba és indítottam. A fiú is beszállt és tovább folytatta a fecsegést.

- Apámnak a műhelye mögött van egy tuti gyorsulási és ügyességi pályája egyszer el kell jönnöd kipróbálni a járgányodat. Ott aztán lehet neki nyomni.

- Renden Tim. - bólintottam az utat figyelve miközben az iskola felé haladtunk.

   A fiú tovább folytatta az okfejtéseit, de azok már nem jutottak el hozzám. Csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni, és azt úgy hívták, hogy Tyra. Nem tudtam, mi lehet a lánnyal vasárnap reggel haza vittem és azóta nem mertem vele kapcsolatba lépni még csak rá gondolni sem.

 Miközben Tim remekül elszórakoztatta magát megérkeztünk az iskola parkolójába. A megszokott helyemen leállítottam az autót. Ekkor megláttam Sundai és Tyra autóját egymás mellett álltak. Kicsit megnyugodtam. Tyra biztonságba van Sun vigyáz rá helyettem is. Valamiért a gondolattól is mosolyognom kellett.

- Hé figyelsz te rám?- szakította ekkor félbe a gondolataimat Tim.

- Ja én...ja igen. - dadogtam miközben fogalmam sem volt, Tim miről mesélhetett nekem.

- Ember úgy jöttünk végig az úton, hogy azt sem tudtad merre jársz. A parkolóba vigyorogtál, mint egy lökött, most pedig mióta beértünk a suli folyosójára csak leskelődsz. Mi van veled?

- Rómeó! - érintette ekkor meg valaki a vállamat hátulról.- mit tettél az én kis félénk királykisasszonyommal?

- Hogy én? - fordultam a lány felé. - mert?

- Brendon belekötött Tyrába még be sem értünk a suliba. - húzta el a száját a lány. Gondolataiban ott volt a kép amint a fiú nekiszorítja Tyrát az autójának. Kezei a lány blúza alá nyúltak és megpróbálta megcsókolni.

- Ne! - kiáltottam fel. Még a gondolat, hogy a lánynak baja eshet is fájdalommal töltött el. - ne!

- Ne aggódj! - legyintett ekkor a lány könnyed mozdulattal. - mire én közbe tudtam volna lépni Tyra olyan ügyesen megtalálta Brendon legfájdalmasabb pontját a térdével, hogy azonnal büszke lettem rá! - nevetett. - Brendon azóta is csak nyöszörög.

Nem szóltam semmit csak egy dolog számított megtalálni a lányt. Látni akartam.

- Robert? - hallottam meg egy számomra oly értékes hangot.

- Tyra! - könnyebbültem meg.

- Elmeséltem neki Brendont - mosolygott Sun valódi büszkeséggel az arcán.

- Ja. - bólogatott a lány. - utálom azt az idiótát.

- Ügyes vagy kislány! - dörzsölte a tenyerét Tim. - kár hogy nem láttam!

- Sajnálhatjátok! - fűzte tovább Sundai.

- Annyira hiányoztál! - tört ki hirtelen belőlem.

- Azt hittem... azt hittem szóval, hogy a... vagyis dobtál. - dadogta Tyra teljes zavarba.

- Én dehogy! Dehogy soha! - öleltem meg a lányt. Most értettem csak meg, hogy a máskor oly félénk lány miből merített annyi erőt, hogy szembe szálljon az iskola rémével. Tyra a fájdalmát használta a fiú ellen az adott neki erőt, hogy megvédje magát.

 Odaléptem a lányhoz és gyengéden, mégis óvón magamhoz szorítottam. Majd lehajoltam hozzá és a diákoktól tömött folyosó kellős közepén megcsókoltam.

  Mindent törvényt megszegtem, amit egy magamfajta csak megszeghet. Beleszerettem egy olyan lénybe ki legfeljebb alantas vágyaim kielégítésére használhattam volna. Valójában azt sem tudtam mi a szerelem, hiszen eddig még soha sem volt ilyen dologba részem. Azt mondta Maximus, hogy a vámpír nem érezhet csak az emberként megtapasztalt érzelmeket képes lemásolni ami néha oly jól is sikerülhet, hogy a vámpír maga is elhiszi amit érezni akar az valós. Én viszont semmilyen érzelemre nem emlékezhetek, hisz semmilyen emlékképem nem maradt emberi mivoltomból.

   Még volt két nagyon fontos küldetésem. Az egyik bevallani Tyrának mi is vagyok. A másik problémám Maximus volt.

   A helyzet reménytelenebb volt, mint amilyennek elsőre tűnt. Tyra volt számomra a remény. Ő volt az egyetlen jó, ami eddigi életem során történt velem. Ő volt a királylány, a csoda, a szépség. A gyötrő magányból csak egy út vezetett ki és azt a reménytelin csillogó fénysugarat életem árán is megvédtem volna. Tudtam, hogy nélküle számomra már nincs élet, hát mégis mi lehet a szerelem, ha ez nem az? Miért lenne ez csak egy csalóka utánzat egy képzelt érzelem?

  A napom további részét Tyra töltötte ki, ha nem egymás mellett ültünk, akkor figyeltem a gondolatait. Semmi sem érdekelt csak ő létezett. Leghalványabb fogalmam sem volt arról mi zajlott körülöttem. A földrajz tanár ekkor megállt az asztalom előtt és kivette a kezemből azt a füzetet, amire eddig firkáltam.

- ó milyen eredeti!- húzta fel a szemöldökét miközben a füzetembe akaratlanul firkált szavakat olvasta. - „ Nem tudom, hogy valóban szerethetlek vagy sem csak azt tudom, hogy nélküled nem folytathatom az utamat, hiszen te vagy a remény, a fénysugár, ami megmutatja merre kell mennem a sötétben. Mondd meg a csillagoknak, hogy elmehetnek, mert ezentúl te ragyogsz helyettük a fekete égen! -mondta a tanár, miközben visszarakta a füzetemet elébem. - nagyon eredeti. Mi annakidején csak béna szíveket véstünk a parkbéli fákra, de ez sem rossz csak az a gond, hogy nem kötődik szervesen a földrajzhoz.

   A terembe eddig álmosan bólogató diákok most felébredtek és remekül szórakoztak ezen a kis közjátékon.

- Sajnálom.- válaszoltam a tanárnak.

- Szép dolog a szerelem, de csak iskola után. - fűzte hozzá még, majd folytatta az órát.

   Mire véget ért ez a nehéz hétfő meghoztam a döntést, bevallok mindent Tyrának.

A lányt a kocsija mellett találtam meg.

- Téged vártalak.- mondta, amikor oda értem hozzá.

- Mondani szeretnék neked valami nagyon fontos dolgot.- határoztam el magam.

- Rendben, de gyorsan, mert Sun nem soká itt lesz és megyünk ruhát venni a szombati bálra.- intett a lány a parkoló túl oldalára, ahol Sundai sietett felénk, majd egy könnyed puszit nyomott a számra.

- Akkor nem fontos, majd... majd máskor beszélünk. - mondtam csalódottan. Egész nap késleltettem, tervezgettem ezt a beszélgetést és most egy ilyen vacak bál miatt el kell halasztanom az egészet.

- Ugye nem baj?- ölelt meg a lány.

- Nem dehogy! - legyintettem .- az, amit én akartam az nem fontos az várhat .- sóhajtottam, majd éreztem amint a lány forró ajkait újból az enyémre tapasztotta. Szerettem volna azt is érezni, amit mondtam, de nem ment és a csalódottság megkeserítette a pillanat csodáját.

   Ezután a két lány elment én pedig ott maradtam egyedül a parkolóba. Nem tudom, meddig ácsorogtam volna ott zsibbadt tudattal, ha Tim oda nem jön hozzám.

- hé haver nem megyünk?- csapott barátian egyet a vállamra. A mozdulat azonban kizökkentett abból a magamra erőltetett örökös nyugalomból, amivel lepleztem a létemet és a vámpír előtört, majd fenyegetően a fiúra vicsorgott.

- hé haver nyugi!- szólt a fiú ijedten.- ez...ez meg mi volt?

- Semmi!- tértem magamhoz. Tudtam, hogy a fiú meglátta rejtett énemet, de nem volt erőm most magyarázkodni emiatt.

- Mehetünk? - kérdezte végül oldva a közöttünk támadt feszült csendet.

- Hová? - kérdeztem értetlenül.

- Hát már nem emlékszel? Reggel én vittem vissza a kocsidat.

- Ja persze. - engedtem kicsit le és megpróbáltam magamra koncentrálni.

  Régen ezzel nem volt túlzottan problémám, de mióta bennem dühöngött Marius felszínre vágyó, bezárt ereje nehezemre esett minden, ami cseppet is emberivé tehet. Tudtam, hogy a fiú többet sejt a dologról, mint az, számomra, vagy számára egészséges lenne. Két megoldás maradt, vagy hazudok valamit neki, vagy elmondom az igazat. Ha hazudok az még nem biztos és az igazság is veszélyes lehet. Semmiképpen sem akartam bántani a fiút.

  Hamar elértünk Tim apjának műhelyéhez. Az út felettébb csendesre sikerült. Miután beléptünk Tim elkiáltotta magát.

- Apa itt vagyunk!- ekkor egy férfi lépett elő az iroda feliratú ajtó mögül.

- Jó hogy végre itt vagy rengeteg munka van.- dorgálta meg a férfi kicsit sem komolyan a fiút.- és ő?- mutatott ezek után felém.

- övé a Mustang, amit javítottam. - mosolygott a fiú.

- Ja, ő az a Robert! - bólogatott saját felismerésén a férfi.

- Igen az vagyok és jöttem rendezni a számlámat. - fordultam a férfi felé.

- Rendben. Itt vannak az alkatrészek számlái.- nyújtotta felém a zsebébe gyűrt papírokat.

- És a munkadíj?- kérdeztem a férfira.

- Azt elengedem.

- mégis miért?- kérdeztem értetlenül.

- Kellene egy segéd és Tim azt mondta te szívesen dolgoznál itt szóval azt ledolgozhatod. - mondta, de a gondolataiban ott volt a hála, amiért Tim segítségére volt a barátságunk.

  Most tűnt csak fel milyen sokat is jelentett a fiú számára mindez. A férfi fejében ott volt az a Tim, aki beszedett egy csomó gyógyszer és miután az nem sikerült felvágta az ereit. Tim meg akart halni és a bennem elképzelt barát mentette meg fiatal életét.

- Mikor kezdhetek? - kérdeztem a férfit.

- Most. - válaszolt az szigorúan, de a szája szögletében egy apró mosoly bujkált. - ott az öltöző keres magadnak munkaruhát és Tim, majd segít.

  Tim kitörő örömmel fogadta az apja döntését, amikor megtudta. Mindent lelkesen megmutatott és segített azután is eligazodnom a bonyolult szerszámok rengetegében. Én úgy éreztem sokkal inkább hátráltattam a munkát, mint elősegítettem, de Tim lelkesedése töretlen maradt.

Egyszer csak az öreg jelent meg mögöttünk.

- Kész vagytok fiúk? - kérdezte.

- Hááát, fogjuk rá. - vakarta meg olajos kezével Tim az orrát, vicces csíkot húzva ezzel rá.

- akkor itt a pálya kulcsa, mert tudom, ezért vagytok még itt. Csak azt kérem tőletek, hogy ne vaduljatok!

- köszi apu! - vigyorgott rám lelkesen Tim. - Gyere! - intett ezután felém.

  Mindhárman kimentünk az ajtón a Tim apja bezárta a műhely ajtaját és az útját a műhellyel szembe lévő kávézó felé vette. Mi pedig egyenesen az épület mögött lévő pályához rohantunk. Tim kinyitotta a kaput. Irány a parkoló autók és már bent is voltunk a pályán. Tim megállt előttem kiszállt az autójából és odajött hozzám.

-     Megmutassam neked, vagy egyedül fedezed fel?

-     Mutasd meg! - hagytam rá a fiúra. Éreztem milyen fontos neki ez a hely.

-     Szállj ki és gyere! - mondta. Ezután mindketten kiszálltunk a kocsikból leállítva a motort.

  Hagytam Timnek, hogy fontosnak érezve magát körbevezessen a pályán, majd ment egy számára atom időnek nevezett kört az ovális alakú pályán, majd még egyet és én mértem. Ezután levezetett a pályáról és kiszállt az autó, majd oda jött hozzám a mérő ponthoz.

-     most pedig te jössz! - intett a pálya felé. - az a lényeg, hogy figyelj oda milyen gyorsan váltasz és ne kíméld a verdát! - magyarázta. - a tiéddel mész vagy az enyémmel.

-     Azt hiszem az enyémmel! - válaszoltam magam sem értve miért, de lelkesen. Éreztem, hogy a fiú lendülete átragad rám is.

-     Oké! Majd én mérem! - mutatta felém az időmérő szerkezetet.

-     Köszi! - vetettem oda miközben már a kocsim mellett álltam.

  Beszálltam és nagy lendülettel mentem körbe a pályán egyszer bemelegítve az autót, a gumikat és saját magamat is, majd nekilendültem a nagy feladatnak.

  Magam sem gondoltam, hogy ilyen jó móka lesz Timmel itt kocsikázni. A fiú elfeledtette velem néhány óra erejéig mindazt a rémséget, ami az életem volt.

  Addig köröztünk, amíg egészen sötét nem lett. Ekkor Tim odajött hozzám és leült mellém.

-     Most? - kérdezte. - nekem még nincs kedvem haza menni. Beszélhetnénk.

-     Miről? - kérdeztem kissé félve attól, amit a gondolatai sugalltak felém.

-     Rólad és a titkodról, amit a parkolóban láttam. És ne mondd, hogy nem volt semmi! - húzta el a száját a fiú. - tudom, hogy valami nincs rendben veled.

-     Rendben! - bólintottam. Legalább kicsit gyakorlok mielőtt Tyra elé kell állnom ezzel a vallomással. - de van egy kérdésem előtte, ha arra őszintén válaszolsz, akkor én is az leszek veled!

-     Felőlem! - húzta meg a vállát nem is sejtve, mit akarok tőle kérdezni.

-     Miért akartál meghalni? - kérdeztem meg nyíltan.

-     Te tudsz róla? - nyitotta kerekre a szemeit.

-     Ha válaszolsz én is!

-     Kitől tudod? - villant a szeme mérgesen. - persze az apámtól!

-     Igen, de nem, úgy ahogyan azt te gondolod!

-     Jó! Az... az anyám nagyon beteg volt és... és egy napon meg... meghalt. - sóhajtott a fiú, miközben könnyek jelentek meg a szemébe. - de nem csak ez volt a baj. - törölte le a fiú elő jövő érzelmeinek látható jelei. - hanem Brendon.

-     Mit tett veled? - kérdeztem miután a fiú egy ideje hallgatott.

-     Folyton csúfolt miatta, vagy megvert, vagy ha a kedve úgy tartotta bezárt a szekrényembe. - a fiú a szemembe nézett. - utáltam élni egészen addig, amíg te nem jöttél. Emlékszem már az első nap keresztbe tettél neki, amikor elfoglaltad a parkolóhelyét és miután fenyegetett sem álltál arrébb.

-     Ja az a papírcetli a szélvédőn fenyegetés volt? - döbbentem meg. Sosem szoktam az ilyennel foglalkozni. Ezt is olvasatlanul dobtam a szemetesbe.

-     Igen. Meg amikor a mosdóba emlékszel?

-     Nem. - ráztam a fejem.

-     Brendon bele akarta nyomni a fejem a wc-be, de amikor meglátott téged elengedett.

-     Szóval te azt hitted, hogy én... sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked.

-     Nekem ez nem csalódás, hiszen azóta is a barátom vagy! - sóhajtott. - és ez nekem sokat számít.

-     Köszönöm a bizalmadat!

-     Most te jössz! - figyelmeztetett.

-     Rendben! -sóhajtottam. - sajna az én gondom ennél sokkal bonyolultabb és félelmetesebb. Nem is tudom, hogyan mondhatnám ez el neked. Nem szeretném, ha emiatt úgy éreznéd, hogy... vagyis, ha nem akarod nem muszáj utána a barátomnak maradnod. Csak azt kérem, ne mondd el senkinek.

-     Milyen nagy titok az, ami ilyen rejtélyes? - tárta szét a karjait.

-     Tim én... én vámpír vagyok!

Oldal: Újra a hétköznapok
Örök magányra ítélve - © 2008 - 2024 - gmsilber-vampirestory.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat