Az elképzelhetetlen segítség

  Amikor megérkeztünk, kiszálltunk az autóból. Lehajoltam és felvettem egy kis kavicsot a földről és megcéloztam vele Tim ablakát, majd egy újabbat és egy még újabbat. Végül a fiú álmosan kinyitotta az ablakot és kinézett.

-     Ki az a hülye, aki ilyenkor jön? - mordult felénk.

-     Hali Tim én vagyok az! - szóltam oda a fiúnak.

-     Mit akarsz? - kérdezte még mindig álmos hangon.

-     Segítened kell! - suttogtam. - felmehetünk?

-     Apám megöl mindannyionkat, ha felébresztitek. - dünnyögte.

-     Nem fogjuk, csak nyisd ki azt az átkozott ablakot! - mordultam a fiú felé.

-     Robert! Pszt! - csitított a lány. - Timnek igaza van, tényleg nagyon korán van még.

Nem szóltam ezután semmit csak felkaptam a lányt és beugrottam vele együtt Tim kinyitott ablakán.

-     Hát ti meg mit akartok? - kérdezte a fiú.

-     A nettedet! - válaszoltam. - meg kell keresned nekem rajta valamit, vagyis egész pontosan valakit.

-     Mégis kit? - akadékoskodott a fiú miközben ásítozva életre keltette a masinát.

-     Azt sajna nem tudom. - ráztam a fejem.

-     Nos, így azért nem lesz olyan egyszerű. - mondta még mindig félig aludva.

-     Csak annyit tudok róla, hogy ő is vámpír és a hatalom őrzője. - vontam meg a vállaimat.

-     Hát ez nem lesz egyszerű! - ismételte magát a fiú miközben beütötte a szót a keresőbe. És láss csodát volt rá találat is. - Fatime Konrad könyve. - olvasta a fiú. - a címe a Titok. Ebben többször is megemlítik a hatalom őrzőjét. - lelkesült fel Tim. - nézzük csak! - bogarászott tovább a fiú. - ez az! - kiáltott egyszer csak fel megfeledkezve a korai időpontról. - Fernando. Őt kell keresnetek.

-     Hogy néz ki, és hol lakik? - kérdeztem sürgetve a fiút.

-     Várj csak! - intett felém. - meg van! A Sunlight tiger-ben játszik. ja az egy foci csapat, az ottani suli csapata. Kicsit morbid humor. - nevetett Tim. - egy vámpír és a napfénycsapat vicces nem? Itt a fényképe is.

-     Ó milyen helyes fiú! - incselkedett velem Tyra játékosan, de most nem volt kedvem ezzel foglalkozni.

-     Kösz Tim sokat segítettél! - ütögettem meg a fiú vállát, de már gondolatban a tengerpart felé vettem az irányt ahol a másik vámpír lakott.

-     Veled megyek! - nézett rám Tim félbeszakítva a gondolataimat.

-     Én is! - csatlakozott hozzá a lány.

-     Köszönöm nektek, de ez csak az én harcom! - sóhajtottam.

-     A barátaid vagyunk. - fordult meg Tim a forgósszékkel, amin eddig ült és egyenesen rám nézett.

-     Én holnap indulok, de ti menjetek csak szépen az iskolába. Túl veszélyes lehet. - próbáltam lebeszélni őket.

-     Akkor induljunk most! - bólintott a fiú.

-     Szerintem is! - állt mellé a lány.

-     Szóval ti összefogtatok ellenem! - mosolyogtam arra a két emberre, akit teljes joggal a barátomnak nevezhetek.

-     Sokkal kevésbé tűnsz két emberrel veszélyesnek egy ilyen félelmetes vámpír szemébe, mint teljesen egyedül. Nem? - állt fel a fiú az asztaltól kikapcsolva a gépet. - az én autómmal megyünk, abba van GPS is. - fűzte még hozzá ellentmondást nem tűrő hangnemben.

-     Okey győztetek! - egyeztem bele.

  A reggel hamar eltelt. Tim vezetett én mellette ültem Tyra pedig hátul. Sok kilométer volt még előttünk és az idő rendesen ellenünk dolgozott. Tudtam jól Maximus lázasan keresni fog minket. Azt ugyan nem tudhattam, rólam mit tud, de azt igen, hogy az ő túlélésének valahogyan Tyra a kulcsa. Csak azt nem sejthettem hogyan, mert amit régebben Maximus nekem mondott róla az színtiszta hazugság volt.

  Az elmúlt percekből apránként órák lettek, de az idő még így is szörnyen lassan telt. Útközbe senki sem beszélt a küldetésünk lényegéről. Éreztem, hogy mindketten kérdések ezreivel akartak volna bombázni, de egyikük sem mert belekezdeni. Féltek azoktól a válaszoktól, amit hallhatnának tőlem, pedig valójában nem voltak válaszok.

  A nap közben az ég tetejére kúszott és mivel az estére tervezett vadászat kimaradt egyre jobban kínzott az éhség, ahogyan az embertársaimat is, akikkel ebbe a kis térbe be voltam zárva. Már előre láttam számomra ez így nem lesz könnyű.

-     Meg kell állnunk, tankolni. - szólt ekkor Tim.

-     Rendben. - bólintottam mélyen egyetértve a fiúval. - tankolj meg és vegyetek magatoknak valamit enni is. - nyújtottam a fiú felé a bankkártyámat.

-     Te mit kérsz? - tette fel nagyon is emberi kérdését Tim miután elvette tőlem a kártyát.

-     Azt inkább hagyjuk! - sóhajtottam, majd beleszimatoltam a levegőbe.

  Gyakorlatilag a semmi közepén voltunk. Csak három élőlény volt ott a két útitársam és a benzinkutas, akinek vére volt, de én egyiket sem szerettem volna bántani. Gyorsan kell találnom valami erdőt, vagy bármit, ahol vérrel rendelkező állatok vannak, mert így nem leszek túl biztonságos a barátaira nézve.

  Hamar megtankoltunk, de hiába fürkésztem serényen a tájat, semmit sem találtam, tehát éhesen kellett visszaülnöm az autóba. Bezárva két nagyon is élő ember mellé. Az út további része százszázalékos kín volt számomra. A fülembe lüktetett elevenen a szívük minden dobbanása. Összeszorítottam a fogaimat és megpróbáltam az utat nézni, de ez sem segített.

-     Itt vannak a szendvicsek, te nem kérsz? - kérdezte tőlem Tyra ártatlan emberi naivsággal.

-     Tim nem vezethetnék inkább egy kicsit én? - kérdeztem a fiút.

-     De, addig én legalább megkajálhatok, ha te nem eszel. - egyezett bele könnyedén a fiú.

-     Mi a baj? - kérdezte a lány, miután újból megállt az autó.

-     Semmi. - morogtam idegesen még mindig szorosan összezárt fogakkal. - csak vezetni akarok!

  Elképzelésem sem volt, hogyan érthetném meg velük mi zajlik éppen bennem. Vére volt szükségem, mégpedig azonnal! Éreztem, amint a vámpír egyre erőszakosabban követeli azt, ami neki már régen járt volna. Fájdalmas morgás szakadt ekkor akaratlanul is fel belőlem és a fogaim hatalmasra nőttek a számba. A helyzet tarthatatlanná kezdett válni. A fájdalom és a vágy egyszerre elviselhetetlenné nőtt. Nem segített az sem, hogy az útra kellett volna koncentrálnom.

-     Hé haver mi a baj? - szólt Tim abbahagyva a csevegést, amit eddig Tyrával talán a suliról és az elkövetkezendő bálról folytatott.

-     Semmi. - néztem kitartóan az utat.

-     Az arcod olyan furcsa lett, csak azért kérdem. - mentegetőzött.

-     Semmi. Majd... majd elmúlik... egyszer. - sóhajtottam, de ez sem segített, mert így még sokkal jobban éreztem a vér illatát.

-     Neked vérre lenne szükséged! - ismerte fel a lány a nem elhanyagolható tüneteimet.

-     Igen, de nem fogok rátok támadni, ne félj! - védekeztem magam sem értve miért.

-     Én adhatok neked egy kis vért. - mondta a lány óvatosan megérintve a vállamat.

-     Nem. - ráztam a fejem. - az túl veszélyes! Egy-két óra és ott vagyunk, majd csak... majd csak lesz valahol egy átkozott erdő, vagy... vagy valami! - dühöngtem a kormányra csapva.

-     Ez gáz lehet! - fűzte hozzá Tim mire kínos nevetés szakadt fel belőlem. A fiú semmit sem sejthetett abból a kínból, amit pont miattuk kellett elviselnem.

-     Az enyhe kifejezés! - morogtam végül.

  Ezután már nem voltam képes tovább társalogni velük. Így is, minden lélegzetvételükkel ezernyi édes illatot és eleven lüktetést küldtek akaratlanul is felém keserves szenvedést okozva nekem ezzel.

  Az út lassan megváltozott. Egyre jobb lett és a táj felkészített minket a tenger látványára. Érezni lehetett a tenger sós páráját, de én emellett még rengeteg embert is éreztem, akik itt laktak.

  Délután volt mire oda értünk. Egyenesen a vámpír házához hajtottam. Tudtam, hogy egy kissé bizarr lesz úgy odaállni elé, hogy hé haver kellene a könyvedből egy átok a mesteremnek, hogy meg tudjam végre ölni. Ám mégis amikor megérkeztem határozottan szálltam ki a kocsiból és az ajtóhoz siettem, majd bekopogtam rajta. Nem volt terv maradt az igazság. Az ajtó hamar kinyílt.

-     Szia! - köszöntem az ajtót kinyitó lánynak az éhes vámpír tekintetével. Már képtelen voltam álcázni magam.

-     Uram Isten! - kapta a lány ijedten a szája elé a kezét. - azonnal gyere be!

-     Én csak... - nyögtem kínok között.

-     Azok ott emberek a kocsidba? - kérdezte a lány.

-     Igen. - suttogtam összegörnyedve a kíntól, amit a vér hiánya miatt egyre intenzívebben éreztem.

-     Adok neked enni. - mosolygott rám kedvesen. - a barátaidat meg hívd be csak nyugodttan. Nem fogjuk őket bántani. Azután mondd el miért vagy itt!

-     Jó! - suttogtam és intettem a barátaim felé, akik kiszálltak az autóból és utánam jöttek. Ez sokkal könnyebben indult, mint azt előtte gondoltam. Mindhárman bementünk a kis házba.

-     Csüccs le! - mutatott a lány a szépen berendezett nappaliban lévő kanapéra. - neked meg hozok valamit. Ti mit kértek? - fordult kedvesen az útitársaim felé.

-     Hát mindegy, csak hideg legyen. - válaszolt Tim bátra miközben leült a neki kijelölt helyre.

-     Vigyázz vele mit kérsz! - nevetett a lány gondolataiba egy tasaknyi hideg vérkészítmény jelent meg, persze Tim nem érthette ezt a viccet.

Én is leültem és a fejemet hátra vetve csukott szemmel próbáltam megnyugtatni magam és nem bántani a barátaimat.

-     Hát itt van! - mondta a lány miután visszatért egy tálcával a kezébe. - jeges limonádé! - nyújtotta oda a lány Tyrának és Timnek a két poharat. - ezt neked hoztam. - nyújtotta ezután oda nekem a tasakban lévő vért. - remélem jó lesz.

-     Köszönöm. - sóhajtottam, majd bocsánatkérően a barátaim felé néztem. - sajnálom!

  Ám a vámpír ekkor visszafojthatatlanul előtört belőlem. Éreztem, amint az arcom teljesen átváltozik a vér illatára. Most nem tudtam a meglepődött emberekkel foglalkozni csak a kezemben tartott vér számított. Na igen az vagyok én!

  Mire végeztem vele, sokkal jobban éreztem magam. Ennek nem így kellett volna lennie gondoltam magamban. Sokkal jobban kellett volna vigyáznom azokra, akiket szeretek. Kissé buta gondolat volt, hogy én akarom megvédeni őket és pont én magam fogom kivégezni a saját éhségem csillapítása okán. Ez újfent okot adott nekem amiért utálhattam magam.

-     most már jobb? - kérdezte a lány, miután elvette tőlem a kiürült tasakot. - kérsz még egyet?

-     Ha... ha lehet. - suttogtam akaratlanul is bűnösnek érezve magam. Nem mertem a barátaim felé fordulni. Féltem attól, amit az arcukon, vagy a gondolataikba látnom kellene. A lány eltűnt és gyorsan hozott még egyet nekem.

-     Gondolom Nanndiehoz jöttetek, vagyis Fernandohoz. - fecsegett szívélyesen a lány.

-     Igen. - bólintottam rá sem nézve.

-     Szia Nandie! - mosolyodott el a lány, amikor kinyílt az ajtó és egy korunkbeli fiú lépett be rajta.

-     Ezek meg kik? - válaszolt az ajtón belépő fiú, köszönés helyett mogorván.

-     Vendégek. - vonta meg a lány törékeny vállait.

-     Mit akartok? - kérdezte a fiú nem túl udvariasan.

-     Szükségünk van a segítségedre. - kezdtem bele. 

-     Tudom. - bólintott, éreztem amint a gondolataim között kutat. Furcsa volt ez számomra, mert általában én szoktam mások gondolataiban turkálni. Hát nem mondom, hogy tetszett, de tudtam nincs mód visszautasítanom őt. - segítek neked, de azért feltételeim van. - mondta még mindig ellenségesen, miután mindent, amit csak akart előkotort a fejemből. Valószínűleg, ha akartam volna, sem tudtam volna védekezni ellene olyan erős akarata volt velem szemben.

-     Mi az? - kérdeztem vissza.

-     Elkötelezettséget kérek tőled! - állt a fiú rezzenéstelen arccal előttem.

  A többiek nem láthatták, érezhették azt, amit ezután én éreztem. A fiú ekkor rám küldte minden gondját és mindazt, ami azzal járt, amivé ő vált. Szörnyű volt elviselni azt a titkot, amivel neki élnie kell és most megosztott velem, az idegennel. Tudtam ezekről még a szintén vámpír lány sem tud, aki ajtót nyitott nekünk. Magam sem értettem miért, de felpattantam a helyemről és védekezően a fejemhez emeltem a kezem.

- Jó értem! - kiáltottam ekkor megállítva mindazt a kapcsolatot, amit a fiú erőszakosan küldött felém.

- Te túl erős vagy! - válaszolt hirtelen a fiú. - de az erődet teljes egészében ő birtokolja. Azt sem értem hogyan maradhattál élve eddig nélküle. Vissza kell szerezned tőle! Ha viszont azt akarod, hogy melléd álljak, akkor legyél a segítségemre te is az én küldetésemben.

- Mint rabszolgád? - kérdeztem vissza kétségekkel telve.

- Mint társ, vagy sokkal inkább barát. - vonta meg a fiú a vállait. - erősebb, öregebb és tapasztaltabb, vagy az ellenségeim területén, mint én, hisz eddig te köztük éltél. Szükségünk van egymás erejére. A célunk közös.

 - Tehát segítesz? - kérdeztem azért vissza.

- Igen. - bólintott. - de azért nem úgy, ahogy gondolod. A könyvet nem adhatom át neked, mert az csak nekem válik láthatóvá. A varázslatok csak általam működhetnek.

- Értem. - bólintottam.

- Velük mi lesz? - kérdezte a vámpír. - a lány a mestered erejének forrása?

- Igen. - bólintottam.

- Akkor meg kell őt ölni. - válaszolt egyszerűen a másik vámpír.

- Nem! - ráztam hevesen a fejem.

- Szereted. - húzta el a száját. - hát így azért kicsit nehezebb lesz!

- Sajnálom! - fordítottam el a tekintetemet, mert a vámpír olyan dolgokba is belátott, ami csak Tyra és az én magánügyemnek számított.

- Remélem azért a mesteredet, ki tudod végezni? - sóhajtott, majd összehúzta a szemöldökét és így folytatta. - az erő én vagyok, úgy hogy ne is próbálj meg elpusztítani. A vérem nem erőt ad, ahogyan hírlik, hanem mindenki számára mérgező! - mondta a vámpír, majd előtűntek éles fogai és felszakította a csuklóját. A vére kicsordult. Odaugrott hozzám és a számhoz nyomva arra kényszeríttet, hogy megigyam azt.

- Ne! - kiáltotta egyszerre Tyra és a vámpírlány.

 Ám a vámpírt ez nem zavarta és nem engedett el addig, amíg úgy nem érezte elég vért ittam a terve végre hajtásához.

-     Nandie mit tettél? - kérdezte őszintén aggódva a vámpírlány.

-     Jasmine ez nem a te gondod! - mordult fájdalmas arccal a lány felé.

-     Akkor most meg fog halni? - kérdezte könnyes szemekkel Tyra a fiútól.

-     Te hallgass! - mordult rá, de a lány kérdésére a választ még ő sem tudhatta, ahogyan én sem. Szerettem volna beleszólni a beszélgetésbe megvédeni a lányt, de nem tudtam. Kínok lepték el a testemet. Haldokoltam!

A görcsök egyre erősödtek és egyre elviselhetetlenebbé váltak. Égett bennem minden. Tudtam, hogy ordítok a fájdalomtól, de nem tudtam visszafogni a feltörő kínok, okozta hangokat bármennyire is szerettem volna.

Azután egyszer csak enyhülni kezdett a kín, majd elmúlt. Ekkor szerettem volna felállni a földről, de nem ment. Még túl gyenge voltam. A vámpír előttem állt.

-     Szóval igazat mondtál. - sóhajtott a fiú kissé megkönnyebbülve.

-     Mi... mi volt ez? - kérdeztem.

-     Mármint miért nem haltál meg? A válasz egyszerű, te vagy a társam. Most megszabadítottalak a mestered hatalma alól és egyenlőre az összes erőd az enyém lett.

-     A véred miatt? - értettem meg. A fiú visszaszerezte ezáltal az erőmet, de azonnal el is vette tőlem.

-     Igen. - bólintott, majd letérdelt mellém a szőnyegre ahová a görcsök miatt kerültem. - most viszont te jössz!

-      Hogy mi? - értetlenkedtem. A fiú ekkor megfogta a kezem és felszakította a csukómat, majd a véremet kezdte inni. Furcsa volt ezt így átérezni, de ez által olyan erők költöztek a testembe, amik ismerősek és félelmetesek voltak.

-     Érzed? - kérdezte a fiú véres fogakkal nézve rám.

-     Igen. - furcsa egy vérszerződés volt ez közöttünk az ereinkbe mindkettőnk vére keveredett, de éreztem ő pont olyan elkötelezettem lett ezáltal ahogyan én neki.

-     Jasmine te itt maradsz! - intett határozottan a fiú a fekete hajú szép vámpírlány felé.

  Éreztem, hogy a lány hiába néz ki öregebbnek a fiútól, mégis sokkal fiatalabb. Talán csak egy évtizede lehet vámpír vagy még annál is kevesebb ideje. A fiú igazán féltette, de nem érezte azt a szerelmet, amit a lány érzett a fiú iránt. Érdekes kapcsolat volt közöttük, de az is nyilvánvaló volt, hogy nem a fiú változtatta át. Ők csak vigyáztak egymásra.

-     Ők velünk jönnek? - mutatott Nandie a barátaim felé.

-     Nos, igen! - bólogattam. - legalább is Tyra igen. Tim te inkább menj haza.

-     Nem, veletek megyek! - erősködött a fiú.

-     Semmi értelme! - ráztam a fejem, de még sem tettem hozzá, hogy túl veszélyes, mert tudtam, hogy akkor a fiú csak azért is maradni akarna, így inkább ezt mondtam. - valakinek magyarázatot kell adni arra, hol vagyunk.

-     Mégis mit mondjak?

-     Amit akarsz csak ne az igazat! - vágott vissza Nandie a maga kemény módján.

-     Mond azt, hogy Tyrával elszöktem a tengerhez, de holnap, vagy holnapután visszamegyünk. - segítettem a fiúnak.

-     Jó értem! - bólogatott a fiú és felállt a kanapéról. - én szállítom a fedő sztorit.

  A fiú elment. Kicsit féltem hogyan fogja feldolgozni azt, amit látott, hiszen Tim lelkileg így is elég labilis volt. És ez az egész történet nem egy mindennapi love sztori volt. Először is ott volt az én vérszomjam utána Nandie mogorvasága és végül ez a fura vérszerződés ami még engem is meglepett.

  Miután Tim elment Nandie behívott minket a szobájába és a könyvespolc mögül elővett egy régi bőrkötésű könyvet, majd a nyakába lógó medállal kinyitotta azt. És egyszerűen leült vele a szoba közepére.

-     Gyertek! - intett felénk. Tyra és én beléptünk a szobába. Láttam, amint Tyra beleszippant a levegőbe. Ő is érezte a vámpírszagot, ami az egész házat uralta.

-     Milyen jó illat van itt, pont olyan, mint nálad a vadászházba. - szólalt meg miközben leült a fiú mellé a szőnyegre. Ezt a mondatot egyikőnk sem kommentálta, hiszen nagyon is jól tudtuk a lány miről beszélt.

-     Megvan! - szólt a fiú miután mind leültünk és az előtte lévő üres lapokból álló könyvre mutatott. - meg kellene fognunk egymás kezét, úgy több lesz az energia.

  Ezután mindent úgy tettünk, ahogy a fiú mondta. A szoba eszeveszettül forogni kezdett velünk és akár egy repülő szőnyeg elrepített oda ahol lennünk kellett volna.

  Az iskola folyosóján álltunk mindannyian. Tyra megszorította a kezemet. Ekkor egy ajtó nyílt ki Sundai lépett ki rajta és éppen Brendont oktatta ki a lányokkal való helyes viselkedés szabályairól. Ezután hirtelen mind ketten a bejárat felé néztek. Mi is arra néztünk.

-     Maximus! - kiáltott fel Tyra még erősebben szorítva a kezemet. - Sun vigyázz! - kiáltott a barátnője felé.

-     Ne! - szólt ekkor Nandie a lány keze után nyúlva, aki a barátnője felé indult. - ő nem lát téged!

-     De...- kezdte a lány.

-     Tyra, kérlek, figyelj inkább jól! - csitítottam a lányt.

Maximus egyenesen Sundaihoz lépett. Brendon pedig amilyen gyorsan csak tudott eliszkolt onnan.

-     Kérlek, kövess! - szólt, amikor a lányhoz ért és a szemébe nézett.

-     Igen. - suttogta Sundai a tőle szokatlan engedelmességgel.

  Tudtam jól, hogy Maximus hatása érvényesül rajta. Azt is tudtam, hogy az életét akarja a lány életéjért. Így az is nyilvánvaló volt, hogy Maximus azt is tudja, hogy én élek és nem a testvére.

  A varázslat egy szempillantás alatt megváltozott. Egy sötét pincébe kerültünk. Sundai ült láthatatlan kötelekkel egy székhez kötözve és csendesen sírt. Halálra volt ijedve. Nem értett mi történhet vele. A saját elméjének a fogja volt. Maximus ereje hatott rá.

- Tyra, kérlek, ne gyere ide! - suttogta könnyei között. - ez az örült meg akar ölni téged is és Robertet is. - könyörgöm, fuss... fussatok el a világ végére!

- Sun! - sikított fel ekkor Tyra és könnyek jelentek meg a tengerkék szemébe. - ki kell szabadítanunk.

- Hol van! - dörrentet keményen ekkor a lányra Nandie.

- Nem tudom! - sírta el magát Tyra. - tényleg nem tudom!

- Kérlek, nézz jól szét, hátha ismerős lesz a hely. - öleltem át képzeletben a lányt bátorításként.

- Igen. - sóhajtott alaposan körülnézve. - ez Sunék házának a pincéje.

- Na! Menjünk! - adta ki a parancsot Nandie.

Többet nem beszéltünk. A varázslat ekkor véget ért és mind a hárman visszatértünk oda ahonnan indultunk a fiú szobájába a szőnyegre.

  Sietnünk kellett vissza Sundai láthatóan nagy bajban volt. A varázslatos ám kellemesnek semmiképpen sem mondható képzeletbeli utazásunk után a tettek vették át a főszerepet.

- Mennünk kell!- fordultam a lány felé. Az nem szólt csak egyetértve bólintott.

- Elviszlek benneteket. - szólalt meg mögöttünk Nandie.

- Köszönjük. - biccentettem a fiú felé.

- Örökké hálás leszek ért. - mondta Tyra és megérintette a fiú karját, majd villám gyorsan elhúzta a kezét.

- Soha többé ne nyúlj hozzám! - mordult haragosan a fiú Tyra felé. - az életedbe kerülhet. - folytatta kissé kedvesebben a fiú.

- Mi... mi volt ez? - kérdezte Tyra mikor végre meg tudott szólalni a meglepettségtől és a fájdalomtól.

- Jobb, ha ezután figyelmesebb leszel. - fordult felém a másik vámpír nem foglalkozva Tyra kérdésével.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza azonnal.

- Osztoztunk az erőnkön és ez az enyémmel jár. - válaszolt szűkszavúan.

- Jó, de mi? - értetlenkedtem mivel a fiú még csak gondolni sem akart arra, ami miatt figyelmeztetett.

- Nyúlj hozzám! - fordult felém ingerülten.

   Megérintettem a másik vámpír vállát és szinte azonnal rájöttem miről beszélt eddig. Egy villám cikázott át mindkettőnkön és teljes erőből a falhoz lökött. Rettenetes fájdalom uralta a testemet, de láttam, hogy a fiú is hasonlóképpen szenved akár csak én. Végül mindketten összeszedtük magunkat és felálltunk a földről ahová az erő lökött mindkettőnket.

- Köszönöm. - mondtam fájdalmasan vicsorogva.

- Mégis mit? - húzta el a száját.

- A figyelmeztetést. - sóhajtottam.

- Indulni kellene! - fordult el tőlünk a fiú. - majd elviszlek benneteket.

- Az jó lesz, mert a mi autónk úton van haza felé. - bólintott Tyra kissé durcásan, amiért a fiú levegőnek nézte.

- Mi előbb leszünk ott. - mosolyodott el a fiú észrevéve Tyra reakcióját.

- Nem hiszem el, hogy megtetted! - nevettem el magam, amikor megláttam a fiú gondolataiba mit tett szegény Timmel.

- Ez nem ér! - háborodott fel a lány. - ne hagyjatok ki mindenből!

- Nandie a tenger felé küldte Timet. - magyaráztam. - most éppen ott bolyong. Pontosan ellenkezőleg érzékeli az agya, amit a GPS diktál neki.

- Gonosz vagy! - fordult haraggal a szemeiben a lány Nandie felé.

- Az ő érdekébe tette. Maximus őt is elkapta volna, ahogy Sundai-val tette. - magyaráztam a lánynak.

- Gyertek már! - szólt ránk a vámpír és kinyitotta a szürke színű terepjáró ajtaját.

  Az út visszafelé lényegesen rövidebb volt. Nandie még nálam is sokkal vadabbul vezetett és a luxus terepjáró bőven bírta az iramot. A több mint félnapos utat néhány óra alatt letudtuk és még a nap lemente előtt Sundaiék háza előtt álltunk meg. A fiú nem tétovázott kipattant az autóból és beugrott az egyik nyitott ablakon, majd kinyitotta az ajtót, mire Tyra kiszállt az autóból.

- Még nincs itt! - mondta mikor beléptünk az ajtón - a lány odalent van egyedül még él.

- Maximus! - kiáltottam el magam amint beléptem. Nandie is tudta, hogy a különös kapcsolat, amit Maximus rám erőltetett visszafelé kezdett működni.

- Érzed? - kérdezte Nandie.

- Igen! - válaszoltam. Tisztán éreztem Maximus jelenlétét.

- Szóval ellenem fordultál? - lépett a sötétből ekkor elő a férfi.

- Maximus! - pördültem meg szembe állva az idős vámpírral.

- Látom, azért a lányt elhoztad nekem. - lépett ekkor Maximus Tyra és közém.

  Nandie felé küldtem egy titkos gondolatot az, helyeslő választ adott nekem. Ekkor a lavina megállíthatatlanul elindult a lejtőn lefelé. Tudtam, hogy ez nagyon fájdalmas lesz számomra, de nincs más megoldás. Tyrának meg kell halnia!

   Maximus öneléült vigyorral lépett a lányhoz. Keserves döntést kellett meghoznom, de Marius bennem élő ereje segített. Szükségem volt minden erőmre a tervem végrehajtásához.

- Robert valld be, hogy én győztem! Valld be, hogy még mindig a szolgám vagy, ahogyan 500 éve minden pillanatban. - nevetett harsányan és magabiztosan. - ide hoztad nekem a hatalom őrét is, de ellenem még az ő ereje is kevés.

- Tudom. - válaszoltam vérző szívvel. Fájt, amit meg kellett tennem, de tudtam ez az egyetlen helyes megoldás. - engedd el legalább a másik lányt.

- Mit számít az a tüzes kis fekete? - vonta meg a vállát könnyedén.

- Számít! Engedd el! - ellenkeztem. Tyrának számít. Akartam volna mondani, de nem tudtam.

- Rendben. - egyezett bele. - a lány szabad.

 És tényleg így volt Sundai néhány pillanat múlva megjelent az ajtóba és rettegve állt meg mellettem. Megfogtam a lány arcát és magam felé fordítottam.

- Sun fuss! Menj a vadászházba és várj ott ránk. - mondtam a lánynak. Az szót fogadott, de nem jószántából, hanem sokkal inkább a varázslat miatt, ami hatott rá.

- Na én teljesítettem, amit ígértem! Most te jössz! - mutatott a lányra. - engedd el! - nézett ezután rám. Eddig még sosem láttam ilyennek Maximust. Félt! - ő az enyém! Kell a vére az összes!

- Rendben, a tiéd lehet, hisz ő csak egy ember, de még előtte azért szeretnék tőle elbúcsúzni. - vetettem oda könnyedséget tettetve a vámpír közömbösségével.

- Rendben. - egyezett bele Maximus végtelenül önelégült vigyorral a képén.

- Nandie kérlek, menj el a vadászházhoz és védd meg Sundait. - fordultam a fiú felé, mielőtt Tyrához léptem.

- Meg tudod tenni? - kérdezte, de a gondolataiba más volt és én egyet értettem vele. A terv folytatódott.

- Meg kell tennem. - válaszoltam, majd Tyra felé fordultam miután Nandie elment. - sajnálom, de ami köztünk volt nem végződhetett volna egyébként sem máshogy. Te ember vagy és halandó én pedig egy vámpír. Ez csak idő kérdés. - mondtam megölelve a lány, miközben egy kósza pillantást vetettem Maximus irányába.

  Kezeim közé fogtam az arcát és lehajoltam hozzá. Ajkaink lassan összeértek és egy végtelen hosszú búcsúcsókba egyesültek.

  Benyúltam eközben a zsebembe és kihúztam onnan azt a tőrt, amivel Marius néhány napja engem is leszúrt, de a lány ajkait nem engedtem el. A penge megvillant a gyenge fénybe, majd lecsapott és reccsenve szúródott a húsba. A lány felnyögött. Csalódott szemekkel nézett rám.  Csodaszép ajkain vér csordult ki. Szemébe egy fájdalmas könnycsepp jelent meg, de szólni már nem tudott többé. A tőr megbénította egyenesen a szívét találtam el. Szépséges arcán a halál közömbös álarca vert tanyát. Eltűnt belőle minden, amit annyira szerettem. Az élet az emberi báj. Szemei tengerkéksége megfakult és üveges tekintettel csalódottan meredtek a semmibe.

- Neeee! - kiáltotta Maximus odaugorva hozzánk.

- Véged van! - kiáltottam a férfira támadva. Kihúztam a tőrt Tyra halott szívéből és egyenesen Maximuséba szúrtam bele. - nincs menekvésed. Maximus halott vagy! - ordítottam eszeveszett fájdalommal a tudatomban.

- Jól van, beismerem te győztél. - mondta lenézve a testéből kiálló tőrre. - erősebb, vagy mint gondoltam és sokkal okosabb is. Remek ötlet volt elvenni a bátyám erejét azután egyesíteni az erődet a hatalom őrzőjével, gratulálok hozzá. Elérted azt, amire én csak vágytam! - mondta, majd kínok lepték el, ahogyan annak idején engem is.

   Nem engedhettem el meg kellett várnom, amíg újból feljön a nap és Maximus hamuvá nem válik. Tyra halála nem lehetett hiába való. Maximus szenvedése sokkal intenzívebb volt. Mint annak idején az enyém. Leültem a földre és néztem a haláltusáját miközben Tyra élettelen testét szorongattam a kezeim között. Rettentő kínokat hozott rám, amit tettem a lánnyal, de csak így tudtam megszabadítani a világot Maximus zsarnokságától. Éreztem, amint könnyek áradata mossa az arcomat.

Oldal: az elképzelhetetlen segítség
Örök magányra ítélve - © 2008 - 2024 - gmsilber-vampirestory.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat