Haza találni

  Az asszonynak nagyon is igaza volt. Teljesen kiment a fejünkből, hogy az útitársaink nagyon is emberek és vannak szükségleteik és olyanok, akik felelősséggel tartoznak irántuk.

- Majd lerendezik, ha haza mentünk. - vonogatta a vállait könnyelműen Nandie.

- Nem. - ráztam a fejemet. - miattam van minden nekem kell rendbe hoznom. Hol vannak a lányok?

- Odafönt. - mutatott az emelet felé az asszony. - az én és Satine lakosztályába. A lenti részek lettek a fiam és a családjának a lakhelye. A te lakosztályod viszont ugyan úgy van, ahogy régen. - fordult Nandie felé.

- Harminc éve őrizgeted? - döbbent meg Nandie.

 A hanghordozása tartalmazott némi gúnyt, de valójában nagyon örült annak, hogy az asszony még a mai napig is gondol rá.

- Maradjatok itt éjszakára és majd holnap reggeli után induljatok csak. A barátaitoknak szüksége van a pihenésre.

- Rendben. - bólintottam.

- De...- kezdte Nandie végül aztán még sem fejezte be, mert érezte magára maradt. - jól van, legyen úgy, ahogy ti akarjátok. - húzta el a száját. - fent leszek!

- Menj csak! - mosolygott rá a nő kedvesen. - a kis barátnőd már nagyon vár téged. Szerencsés lány. - sóhajtott hozzám szólva, miután Nandie távozott.

- Nem sokkal inkább én vagyok szerencsés, amiért meg ezek után is rám vár.

- Adhatok neked egy kéretlen tanácsot? - érintett meg óvatosan a nő miután Nandie elment.

- Miről van szó? - fordultam a nő felé.

- A lányról és rólad. - suttogott.

- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.

- Ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot, akkor sose hagyd el. Feltéve, ha ő nem akar téged elhagyni, mert akkor el kell engedned. - nézett őszinte tekintettel a szemembe.

- Tudom és azt is értem, mit akarsz mondani. - sóhajtottam megértve az asszonyt. - te még most is szereted őt. - intettem a fejemmel az emelet felé.

- Igen. Amíg élek szeretni fogom. - az asszony mondani szeretett volna még valamit, de nem akarta, hogy Nandie meghallja, amit mond.

- Teljesen mindegy, hogy kimondod, vagy sem én tudom, mit akartál velem közölni és Nandie is megtudta most. - hoztam az asszony tudtára, hogy igen olvasom a gondolatait és sajnos, vagy sem, de Nandie és én mentálisan össze vagyunk kapcsolódva.

 Ekkor azonban Tyra lépéseit hallottam meg az emelet irányából.

- Szia! - mosolygott rám a lány, amint meglátott.

- Szia. - mosolyogtam vissza. - meg kell adnod az anyukád számát, és én beszélek vele, hogy ne aggódjon miattad.

- Jó ötlet, mert az én telóm már régen lemerült. - sóhajtott a lány miközben a Fatime által nyújtott papírlapra feljegyezte a számot.

- Telefonálhatok? - mutattam az asztalon lévő készülék felé. - sajna az enyém sem működik már.

- Természetesen. - bólintott a nő.

 Ezután kezembe vettem a telefont és tárcsázni kezdtem a lány által megadott számot.

 Kicsörgött, majd egy asszony szólt bele.

- Natalie Watson. - hallatszódott a szomorú hang.

- Jó estét Mrs. Watson. Én Robert vagyok Tyra barátja, csak azt szerettem volna mondani, hogy Tyra jól van, és kérem, ne haragudjanak rá. Minden az én hibám. Én akartam vele kettesben lenni, de közbe lemerült a telefonunk és egyikőnk sem hozott töltőt. - hadartam az átlátszó hazugságot.

- És a lányom jól van? - kérdezte az asszony.

- Hát persze. - könnyebbültem meg. - csak egy kicsit fél attól... attól, hogy nagyon haragszanak esetleg rá.

- Beszélhetnék esetleg vele? - az nő kicsit bosszúsnak hatott.

- Kérem, ne szidja össze minden az én hibám. - mentegettem tovább a lányt, majd odanyújtottam a lánynak a telefont.

- Anya? - szólt bele a lány. - kérlek, ne haragudj!

- Örülök, hogy nincs semmi bajod. - válaszolt az asszony. - holnapra apád is biztos megenyhül, de a barátod sosem lesz ezek után a kedvence.

- Nem gond. - mosolyogtam a lányra.

- Azért ez nem csak Robert hibája én is menni akartam vele. - védett meg Tyra.

- Jól van kislányom, csak gyere haza. Ugye más gond nincs? - tapogatózott óvatosan az asszony.

- Mire gondolsz? - kérdezte Tyra naivan.

- Hát... hogy nem vagy... szóval terhes? - bökte ki az asszony.

- Anya! - háborodott fel a lány.

- Csak meg szerettem volna kissé nyugodni. Azt hallottam mind a négyen a tengerparton vagytok. Ott sok minden megtörténhet. - védekezett az asszony.

- Na szia anya! - köszönt el a lány és a szemeit forgatva letette a telefont.

- Sun szerintem neked is fel kellene hívnod a szüleidet. - fordultam a másik lány felé.

- Anyu nem aggódik. - legyintett a lány. - de azért felhívhatom.

 A lány felvette a telefont és néhány szót váltva az édesanyjával, majd letette azt.

- Ennyi? - kérdeztem vissza.

- Én mondtam. - vonta meg a vállát. - most Tim jön, de ő nagyon fél az...az apjától.

- Tim! - szóltam oda a még mindig szundiáló fiúnak.

- Mi a baj? - mormogta álmosan.

- Telefonálnod kellene az apádnak. - válaszolt Sun.

- Nem, az ki van zárva! Apám meg fog ölni! Én nem az, biztos! - ült fel a fiú. Az arcára rémület ült ki.

- Beszélek vele, ha akarod. - vontam meg a vállam.

- Megtennéd? - könnyebbült meg a fiú.

- Miattam van a balhé! - sóhajtottam.

 Nagyon sajnáltam a fiút. Valóban rettegett az apjától. A Tim felállt arról a kanapéról, amin eddig aludt és odasétált hozzám.

- tárcsázok neked. - suttogta, mintha már most is meghallhatta volna az apja.

- Jó estét Mr... Mr. Moreno. Robert vagyok. - szóltam bele, amikor meghallottam a férfi szuszogását a vonal túl oldalán.

- Hol van az a mihaszna fiam? Veled? Mit tettetek a pályával? - dörmögött a férfi.

- Nagyon sajnálom uram. Minden az én hibám. Holnap haza megyünk, és mindent megjavítunk! Ígérem!

- Hát remélem is! - sóhajtott megkönnyebbülten a férfi. - semmi bajotok nem lett? Mármint...

- Tim jól van! Én... én baleseteztem a másik haverunkkal, de Timnek semmi baja sem lett, nem ő ült az autóba, hanem én és Nandie.

- Rendben. - sóhajtott újból a férfi. A hangja alapján kivételesen józannak tűnt. - akkor holnapután! Vagyis vasárnap reggel, mert holnapután, ha jól tudom a suli bál lesz, és én nem vagyok annyira gonosz.

- Köszönöm uram és adom a fiát is. - nyújtottam Tim felé a telefont.

- Nem én... - tiltakozott a fiú suttogva. - Szia apa! Ne haragudj a pálya miatt...

- Semmi gond mondtam a barátodnak vasárnap, majd megjavítjátok! Na jó éjt nektek!

- Neked is apa! - mondta a fiú a telefonnak. - Még nem ivott! - fordult felém, miután kinyomta Fatime telefonját.

- Megyek, megkeresem Nandiet. - sóhajtottam a duzzogó vámpírra gondolva.

 Én felmentem az emeletre Tyra kíséretébe, aki nem akart mozdulni mellőlem, és erősen a kezemet szorongatta.

 Nandiera a legfelső lakosztályba leltünk rá. Egy hófehér kanapén ült és iszogatott valamit.

- Az ott... - mutatott Tyra a fiú pohara felé.

- El ne ájulj! - dörrentett rá Nandie.

- Nem. - ráztam a fejem. - nem vér csak vörösbor.

- Csak ezt találtam. - húzta el a száját, majd kiürítette a poharát. - vagy te tudsz jobbat?

 Ugrott egy hirtelen mozdulattal a lány elé és a haját félre hajtva ajkaival megérintette a lány nyakát.

- Nandie kérlek! - érintettem meg óvatosan a fiú vállát.

- Sajnálom. - fordult el a lánytól a vámpír álarca mögött. - tényleg.

- Semmi gond csak... - kezdtem, de nem hagyta befejezni, felemelte a kezét és felém intett.

- A tiétek, lehet a nagy háló én a kicsibe alszom. - mutatott a lakosztály másik végébe. - használjátok ki!

- Köszi. - mosolyogtam rá megbocsátóan.

 Láttam, hogy Tyra mennyire nem érti mi zajlik kettőnk között, de érezte, nem lenne túl szerencsés erre rákérdezni, így egy sokkal kevésbé veszélyes kérdést tett fel.

- Hol van a fürdő?

- Ott! - mutatott Nandie a lépcső melletti ajtóra. - az elkövetkezendő órácskába biztosan nem leszek itt! Tiétek a tetőtér! - mondta kissé gúnyos hangnembe, majd egy gondolat formájában még hozzátette.„jó szórakozást! Nem semmi a csaj! Basszus!"

 Először vissza akartam szólni, de azután csak mosolyogtam rajta. Nincs értelme pont Nandie miatt féltékenykedni. Elzavartam magamtól a gondolatot és csak ennyit válaszoltam.

-     Neked is jó szórakozást!

 Ezután Nandie elment és Tyra teleengedte magának a fürdőkádat. Hallottam, amint a víz jó hosszú ideig csobogott és éreztem a fürdőolaj kellemes illatát, majd azt is hallottam, amint a ruhái egyesével hullnak a földre. Elképzeltem a lányt, amint ott áll a fürdőszoba közepén és lassan óvatosan belemászik a fürdőkádba. Láttam magam előtt, amint belemerül a fehér habok közé. Odaléptem a fürdőszoba ajtajához és megfogtam a kilincset, lenyomtam, de azután még sem nyitottam be. Nagy levegőt vettem és benntartottam, így csitítva feltörő vágyaimat.

- Nem! - fordultam el az ajtótól.

- Robert? - hallottam meg Tyra bizonytalan hangját.

- Igen? - fogtam meg újból a kilincset és lenyomva léptem be.

- Gyere be nyugodtan! - mosolygott rám.

- Itt vagyok! - léptem oda a kádhoz.

 Az óriási fürdőszobába egy hatalmas szív alakú kád terpeszkedett, tele volt engedve illatos meleg vízzel és Tyra törékeny alakja szinte eltűnt benne.

- Annyira féltettelek! - suttogta kezét hívogatón felém nyújtva. - amikor ott a pályán láttalak, majdnem megőrültem az aggodalomtól. Kicsit átéreztem milyen lehetett neked, amikor ott... ott tartottál a kezeid között és... és belém kellett szúrnod azt a tőrt. Már nem haragszom rád.

- Tudom, de hidd el, amit tettem miattad tettem, ha nem... nem öllek meg akkor... akkor Maximus öl meg téged. És azt nem tudtam volna visszafordítani. Így is csak a tőr miatt...

- Tudom és meg is értem! - mondta Tyra felülve a kádba.

   Leültem a kád szélére a lány mellém kúszott és feltérdelve a kezeit a nyakam köré fonta.

- Vizes lettem. - mosolyogtam a lányra.

- Te akartad! - nevetett vissza rám a lány huncutul.

Éreztem, amint a lány megránt a kád felé, engedtem neki és így egyenesen a vízbe pottyantam mellé. A habok közül kibújva Tyra hangosan nevető ajkait kerestem. Magamhoz húztam szorosan a lányt. Érezni akartam mindenét. Úgy ahogyan azelőtt.

  Az orrunk néhány pillanatra összeért, majd az ajkam a lányét kereste. Megcsókoltam. Éreztem, hogy a lány csak erre várt és szinte azonnal visszacsókolt. Vizes ingem alá kúszott a lány puha meleg keze és jeges bőrömet simogatta miközben ajkai vadul csókolták az enyémet. Az apró gombok talán kissé túl lassan is adták meg magukat a lány keze alatt. Míg a lány ujjai az ingem gombjait bújtatta ki lépésről-lépésre addig a kezeim, szinte maguktól fedezték fel a lány törékeny testét. A bennünk elfojtott vágyak és félelmek uralták a tetteinket. Mindent akartunk. Olyan volt ez, mintha a fuldokló még egy utolsó lélegzetvételnyi levegőhöz juthatna. A szörny, ami bennem lakott ébredezni kezdett. Hallottam, amint hangosan felnyögök.  Éreztem, amint a lány teste is élénken reagált az érintésemre. Hallottam, amint a szíve egyre hangosabban és gyorsabban vert. Ajkaim lekúsztak a lány illatos nyakán. A vágy látható jelei kerítették hatalmukba a testemet és a vámpír kontroll nélkül uralkodott el rajtam. Finoman beszívtam az érzékeny bőrt és az ízét, a számba éreztem. A fogaim fájdalmasan hatalmasra nőttek a számba. A tűz elviselhetetlenül égetett. Az ajkaim alatt lüktetett a lány ütőere. Ekkor megszűnt körülöttem a világ. Tyrára vágytam érezni akartam a testét és a vérét is. Fogaim belemélyedtek a lány bőrébe és édes vérével megtelt a szám.

- Nem!- ordítottam hangosan. - nem!

 Kiugrottam a kádból és gyorsan levettem magamról a vizes ruhákat, majd egy törölközőt csavarva magam köré kirobogtam a fürdőből.

 Fuldokolva léptem be a nekünk kijelölt szobába. Majd az ágyra ülve nyugtatgattam magam. Kevés sikerrel. Már megint olyat tettem, amit nem lett volna szabad. Azt hittem már képes vagyok uralkodni idióta vágyaimon, csak az a baj, hogy elfelejtettem belekalkulálni azt az apró tényt, hogy azóta egyesítettem magamban a világ egyik legnagyobb erejét és a hatalom könyvének rabszolgája lettem. Még nem vagyok képes ennyi erőn egyszerre uralkodni. Tudtam és éreztem, hogy Nandienak pont olyan nehéz saját magán uralkodnia, ahogy nekem is. A helyzet kissé bonyolulttá kezdett válni. Én Tyrát akartam és Nandie is. Ahogyan minden más érzésemet érzett úgy a szerelmemet a lány iránt is. Tudtam, hisz Nandie mielőtt elment közölte velem ezt, de azt is, hogy nem fog közénk állni és egy furcsa képet küldött felém távozóba. Ez a kép róla szólt és a bátyjáról, akit Ednek hívtak és egy Vera nevű szintén vámpírrá vált lányról, aki a bátyja felesége lett. A helyzet akkor majdnem tragédiába torkollott. Nandie ezzel azt akarta a tudtomra juttatni, hogy megpróbál uralkodni magán és én megértettem, hogy türelmesnek és nem féltékenynek kell lennem vele szemben. Tudtam, hogy ez egyikünknek sem lesz könnyű. Se, nekem se Nandienak sem pedig Tyrának aki mit sem sejt az egészből.

Ekkor apró lépések zaját hallottam a fürdő irányából. Tudtam, hogy csak is Tyra lehet. Egyáltalán nem éreztem magam elég erősnek a fürdőben elkezdett dolog folytatásához, habár testemnek minden atomja azt kívánta. A lány a hátam mögé lépett és puha meleg ujjait a vállamra rakta, majd óvatosan masszírozni kezdte. Minden érintése égette a bőrömet, mégis vágytam rá. A lány édes vérének ízét még most is a számba éreztem. Szerettem volna felé fordulni és folytatni azt, amit abba kellett nem olyan régen hagyni, de attól féltem még egyszer képtelen lennék megállítani a bennem lakó szörnyet.

 A lány azonban nem foglakozott az én aggályaimmal és folytatta, amit elkezdett. Forró ujjai körbe-körbe masszírozták kőkeménnyé szorított izmaimat. Majd mikor megérezte milyen feszült vagyok lehajolt hozzám és ajkait könnyedén végigfuttatta a nyakamon. Hallottam, ahogy valahonnan messziről felnyögök talán egy másik, szebb világból.

A lány ekkor mögém mászott az ágyra és szorosan a hátam mögé térdelve átölelte a nyakamat, majd meleg ujjaival a mellkasomat simogatta.

- Sosem szokom meg, hogy ilyen hideg vagy. - suttogta a fülembe. - ne légy ilyen feszült. Engedd el kicsit magad!

Lehelete csiklandozta a nyakamat. Szívének minden dobbanását a hátamban éreztem. A haja beterítette a vállamat. Az illata teljesen kioltotta az ellenállásom legutolsó még meglévő szikráját is. A lány élvezte azt, ahogyan az érintése rám hat és ahelyett, hogy abbahagyta volna tovább, folytatta a játékot a tűzzel. Ujjai egyre bátrabban vették birtokba a testemnek azon részeit, amit eddig a törölköző rejtett el. A bennem szunnyadó vulkán elemi erővel tört ki és nem volt többé vissza út.

 Megfordultam a lány felé és az ágyra fektettem, majd a testének minden szegletét bejárták áruló ajkaim. Az érintés maga volt a pokol és a mennyország. Nem akartam mást csak egyesülni a lánnyal és éreztem, hogy ő is erre vár. A vágy elhatalmasodott rajtunk. A tűz tombolt és felégetett mindent maga körül.

Miután a tűz kialudt és már csak a parázs izzott, csendesen feküdtünk az ágyba egymás mellett. Egyikünk sem szólt, pedig bőven lett volna miről beszélgetni. Tyra a mellkasomra hajtotta a fejét és édes álomba szenderült. Egy ideig hallgattam, ahogyan veszi a levegőt, majd óvatosan lefektettem magam mellé a lányt, és halkan kimásztam az ágyból.

Amilyen csendbe csak tudtam kiosontam a szobából.

-     Na végre! - hallott meg Nandie hangját a sötétből.

-     Mit akarsz? - sóhajtottam.

-     Semmit csak megőrülök tőletek! - duzzogott.

-     Sajnálom. - suttogtam.

-     Ne mond ezt, mert jól tudom, hogy nem igaz! - förmedt rám szinte azonnal.

-     Nem. - ráztam a fejem. - én azt sajnálom, hogy neked nincs senkid.

-     Én nem akarok senkit! - tiltakozott. - majd te is rájössz!

-     Ki az a Zafir? - kérdeztem vissza amint megjelent a lány arca és neve Nandie tudatába.

-     Senki! - vágta rá azonnal. - ne kutass a fejembe!

-     Sajnálom! - mondtam és leültem a kanapé másik oldalára.

-     Ha még egyszer azt mondod, hogy sajnálom én magam nyírlak ki! - pattant fel a fiú és egyenesen nekem rontott.

-     Verekedni akarsz? - kérdeztem.

-     Igen! - ordított a fiú

-     Rendben! - bólintottam. - lent találkozunk!

Ezután gyorsan magamra kaptam egy hosszú nadrágot Nandie szekrényéből és már a fiú után ugrottam az ablakon keresztül megállva előtte.

-     Itt vagyok! - mondtam, mintha nem tudtam volna, hogy a vámpír pontosan tudja azt.

-     Remélem, azért beijedtél! - ordította eltorzult arccal. A vámpír előtört belőle.

-     Nem vagyok az a beijedős fajta! - vetettem oda, miközben éreztem, hogy a fiún egyre jobban eluralkodik a gyilkolás utáni vágy.

-     Készülj a halálra! - vicsorgott rám, majd egyenesen rám rontott.

Éreztem, hogy bennem is tombolni kezd az elfojtott vérszomjas vámpír. Morgások, puffanások és fájdalom és vér, de nem a saját szememen keresztül láttam mindezt, hanem Tyra ijedt tekintetén.

-     Nandie, Rob! - hallottam meg Jasmine hangját. - kérlek, hagyjátok abba! - a lány bátran lépett közénk, majd egy nagy villanás kíséretébe a fák közé repült.

-     Nandie! Könyörgöm! - szólalt ekkor meg Fatime is, aki egy szál köntösbe rohant ki a hangzavarra, amit csaptunk. - hagyjátok abba! 

-     Nem! - tiltakozott Nandie, de ennek ellenére mégis elengedte a nyakamat és nem fojtogatott tovább én is elengedtem az övét.

Majd mindketten kihúztuk az egymás szívébe döfött fagallyakat.

-     Mit akartatok ezzel elérni? - kérdezte az asszony.

-     Semmit. - ráztam a fejem kissé szégyenkezve. Úgy éreztem magam, mint egy rossz gyerek, akit a tanárok verekedésen kaptak a suli folyosóján.

-     Fatime ne légy ennyire ember! - mordult felé Nandie.

-     Nandie! - szólt az asszony a távozó fiú után. - mi a bajotok?

-     Semmi, ez kissé bonyolult. - húztam el a számat, majd koszos kezemmel letöröltem a vért az arcomról. - sok a felesleges energiánk. - nevettem.

-     Megijesztettetek! - nézett rám sírós tekintettel Tyra.

-     Nem akartunk megijeszteni senkit csak egy kicsit... egy kicsit gyakoroltunk. - magyarázkodtam megvonva a vállamat.

-     Nekem ez nem gyakorlásnak tűnt! - rázta a lány a fejét és egy könnycsepp végig gördült az arcán. Most éreztem csak igazán mennyre féltett.

-     Egy-egy karóval a szívetekbe már kicsit messzebb jártatok a gyakorlásnál! - sóhajtott az asszony és az éppen visszaérkező lánya felé fordult. - te jól vagy?

-     Igen! - sóhajtott a lány. - de mi volt ez? - kérdezte hozzám fordulva.

-     Nandie ideges! - válaszoltam az igazat.

-     Rád? - kérdezett vissza a lány.

-     Nem! - ráztam a fejem.

-     Akkor? - faggatózott tovább a szép vámpírlány.

-     Csak úgy. - tértem ki a válasz alól egy könnyed vállrándítással.

                  És elindultam befelé a házba. Tyra követett csendesen.

  Tudtam jól, hogy a körém gyűlt emberek nem érthetik azt, amit nem olyan régen láttak. Hiszen én magam sem értettem volna, ha nem a saját bőrömön kellett volna megtapasztalnom mindent. Már értettem mindazt, ami Nandie körül zajlott. Tudtam milyen sok viszontagság és szenvedés érte éppen az élők miatt. Átérezte mindazt, ami köztem és Tyra közt történt. Érezte a szerelmet és azt, hogy az én napom Tyra volt és körülötte forgott számomra a világmindenség. Nandie félt ettől az érzéstől. Kicsit talán túlzottan is óvta magát, és most úgy érezte engem is meg kell védenie, de én nem akartam kérni ebből. Nandie viszont tudat alatt sem volt képes ezt elfogadni.

 Az a véres verekedés, ami kívülről látszódott semmi volt ahhoz képest, ami valójában kettőnk között zajlott. Nandie minden gondolata a saját kudarcait tükrözte. Olyan sebeket hurcolt magával a szívébe, amik megkeserítették az életét, és cinikussá tették. Most már sokkal érthetőbb volt számomra a fiú viselkedése, bár még nagyon sok mindent nem tudtam róla és arról a világról, amibe ezután nekem is élnem kell, de egy dolog világossá vált, az életem már nem csak rólam szólt. Nem volt értelme küzdeni ellene hát elfogadtam a megváltoztathatatlan tényt. Ezek után két világ között leszek kénytelen lebegni, de igazából egyikhez sem fogok tartozni, mert én az ellenség leszek mindenhol. Az emberek élő világába én egy holt lélek leszek a vámpírok hallhatatlan világába, pedig az ellenség. A béke és a boldogság továbbra sem lehet része az életemnek. Még csak az sem maradhatok, aki eddig voltam. Tudom, hogy haragudnom kellene ezek miatt Nandiera, mert ha ő nem állít a saját oldalára, akkor nem lennék minden élő és élettelen ellenség, de még sem tudtam. Az agyam egyik rejtett zuga azt súgta, jól van ez így. Egyrészt azért, mert Nandienek szüksége volt egy társra, másrészt viszont én eddig mindig tartoztam valahová. Bár az is igaz, hogy a Tyra iránt érzett szerelmem kissé meg fogja nehezíteni a helyzetet, de ezt mindkettőnknek vállalnia kell.

 Rengeteg gondolat és érzelem kavargott bennem, amikor visszamentem a házba. Hosszú percekig engedtem magamra a forró vizet és hagytam, hogy a gondolatok szabadon kószáljanak a fejembe, majd amikor meguntam nem foglalkozva semmivel Nandie szekrényéhez lépve tiszta ruha után kutattam.

- Ne haragudj!- szólalt meg ekkor mögöttem Nandie. - nem tudom mi ütött belém.

- Nem haragszom! - ráztam a fejem és a fiú felé fordulva, folytattam az öltözködést. - valahol még meg is értelek.

- Tudom. - suttogta bűnbánóan.

 Ezzel a téma mindkettőnk részéről túl volt tárgyalva, hiszen önmagának senki sem tartozik magyarázattal. És mi tulajdonképpen két testben lévő közös lelkekké váltunk.

 A reggel hamar eljött és nekünk útra kellett kelnünk. Tyra, Tim és Sundai elfogyasztotta a Fatime által készített reggelit, addig mi az erdő adta lehetőségeket használtuk ki. A visszafelé út rövidebb volt. Nandie eszeveszett módon nyomta a gázpedált. A Ferrari persze bőven bírta az iramot vele. Néha amikor az élők elszenderegtek gyorsulási versenyeket rendeztünk. Néha én győztem néha pedig Nandie. Bár az is igaz, hogy neki könnyebb dolga volt, mert az ő sávjába nem jöttek szembe. Ha viszont a halandó barátaink felébredtek normál tempóra váltottunk. Semmiképpen sem szerettük volna halálra ijeszteni őket, de a vámpírok már csak ilyenek a sebesség megszállottjai. Nem sok élvezet maradt a vámpír számára, ha nem akar szörnyeteg lenni. 

Szombat hajnalba már el is értük a város határát. Furcsamód úgy éreztem, hogy haza értem.

- Jó reggelt szépségem!- ébresztettem kedvesen a lány amint megérkeztünk a vadászház elé. - haza vigyelek, vagy itt maradsz nálam.

- szívesen maradnék, de szerintem inkább haza kellene mennem. - sóhajtott álmosan a lány és egy nagyot nyújtózott.

- Ahogy gondolod. - vontam meg a vállamat és kiszálltam a kocsiból.

- Hú nem semmi a verdád! - csapott a vállamra Nandie enyhén megkísértve a sorsot. - hé szokj hozzá, hogy hozzád érnek.

- Haza viszed Sunt és Tyrát? - kérdeztem a fiút. Az nem válaszolt csak bólintott. - Nekem beszélnem kell Tim apjával.

- Oké én megértem!- emelte maga elé a kezét. - majd a lányok felé fordult. - mehetünk?

- Mindjárt. - bólintott Tyra és odalépett hozzám. - remélem nem felejtetted el az estét?

- A sulibál! Hát persze!  Teljesen kiment a fejemből. - most legkevésbé ehhez volt kedvem, de tudtam, hogy a lányoknak ez sokat jelent. - Tim nem akarod Sunt hívni a bálba?- fordultam a fiú felé.

- Hát izé Sun...szóval nem tartanád cikinek eljönni velem a bálba?- dadogta zavartan a fiú.

- tyűha! Basszus!- vonta föl a szemöldökét a lány. - az király lenne!

- Akkor igen?- hitetlenkedett Tim.

- Akkor igen. - mosolygott vissza rá a lány.

- Jó nektek. - sóhajtott Tyra.

- Tyra Watson óhajtana elkísérni az esti bálba? - hajoltam meg kissé színpadiasan Tyra előtt.

- Igen!- mosolygott rám a lány.

- Ez az elmúlt évszázadokat juttatja eszembe. - húzta el a száját Nandie, majd a vámpírlány felé intett. - Jas, menjünk mi haza.

- Szerintem ti is velünk tarthatnátok!- vetette oda Tim a távozóba lévő vámpíroknak.

 Tim nem sejthette Nandie mennyire szabadulni akar, de én igen és semmiképpen sem akartam volna tovább feltartóztatni.

- Bocsi Timmie, de nekünk menni kell! Jas-t várja a töritanárunk, ugye?- bökte oldalba a hezitáló lányt.

- Ne légy ilyen ünneprontó!- húzta el a száját a lány.- egyébként is Estebannak van felesége és gyermekei, már nem emlékszel?

- Hogyne?- legyintett Nandie. - emberek, és ahogy a kedves professzort ismerem azok is, maradnak. Még néhány év és szabad lesz! Nem igaz? - nézett Nandie jelentőségteljesen Tyrára.

- Ezt nem kellett volna! - vicsorogtam a fiúra.

- Nem Robert teljesen igaza van! - sóhajtott Tyra. - Néhány év és én megöregszem, de te ugyanilyen fiatal maradsz.

- Szerintem ezt most hagyjuk abba!- éreztem, hogy egyre jobban előtör belőlem az elfojtott részem. - gyere Tim menjünk!

- Ahogy akarod!- rántotta meg a vállát Tim. - este találkozunk. Majd érted megyek Sun, vagyis nincs is autóm.

- Nyugi addigra lesz! - szálltam be a kocsimba. - sziasztok! - intettem feléjük és már indítottam is. Tim gyorsan beugrott mellém és hazáig semmit sem szólt.

 Amikor megérkeztünk az apja már a műhelyben volt. Tim felment én pedig egyenesen a műhely felé vettem az irányt. A férfit egy autó alatt feküdve találtam meg.

- Jó reggelt Mr. Moreno. - szóltam oda neki.

- ááá hát megjöttetek? - csúszott ki az autó alól a férfi. - a fiam?

- Odafönt valószínűleg aludni akar az esti bál előtt. - vontam meg a vállamat.

- Mi történt a pályán. - ült fel a férfi.

- Csak elvesztettem az uralmat az autóm felett!- védekeztem.

- Szerencse, hogy nem lett komolyabb bajotok. - sóhajtott. - az autókból viszont alkatrészt gyártottatok.

- Kérem, ne haragudjon Timre nem az ő hibája. - mentegettem tovább a fiút.

- Nem haragszom senkire, de helyre kell hoznotok a kárt. - mondta a férfi, majd visszafeküdt a kiskocsira és bebujt az autó alá. - mond meg a fiamnak nincs új autó!

- Én...én veszek neki egy újat.

- Ugyan már miből?- nevetett a férfi.

- A nagybátyámtól pont most örököltem. Az elég lesz rá. - vontam meg újból a vállamat.

- Ne költsd a pénzedet a fiamra. - motyogta a férfi. - kellhet az még neked.

- Az én hibám volt az egész. Ennyivel tartozom. - magyarázkodtam. - a pályát pedig vasárnap rendbe hozzuk.

Oldal: Haza találni
Örök magányra ítélve - © 2008 - 2024 - gmsilber-vampirestory.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat